A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

TABUK
145
ha a fõszerkesztõé a végsõ szó, és mindenki máshol látja a határokat, akkor ebbõl
belsõ konfliktusok is származnak. […]
Minden héten elõfordult, hogy a fõszerkesztõ elé kerülõ kéziratok egyikében,
másikában mondatok, kifejezések teremtettek a fõszerkesztõ megítélése szerint
apropót a hatalmasságoknak ahhoz, hogy megint ránk csördítsenek. Hiszen a
hatalmasságok nem olvasták el az újságot, a hatalmasságoknak valakik elõre olvastak.
És piros golyóstollal vagy ceruzával olvastak, és szavakat, mondatokat,
mondatrészeket húztak alá. Tehát a szerkesztõségi belsõ cenzúrának igazából
nem is egy cikk egész szellemiségére kellett folyton figyelnie, hanem kifejezésekre,
szavakra, mondatokra, mondatrészekre. És a fõszerkesztõ szimata, érzéke a
szövegnek ezeket az irritáló kis elemeit rendszerint kiszûrte a kéziratokban. És
akkor elkezdõdött egy vita közte és a rovatvezetõ, közte és a szerzõ között. Vagy
a rovatvezetõt bízta meg azzal, hogy a szerzõvel vitassa meg, hogy ezt a szót cserélje
ki egy másikra. Ehelyett a fél mondat helyett írjon másikat. Ezt a mondatot
pedig úgy, ahogy van, hagyja ki, mert ez az egy szó, ez a fél mondat, ez az egész
mondat kockáztatja a cikk megjelenésének esélyeit. És természetszerûen kockáztatja
az újabb konfliktust is.
CSATÁR IMRE, 1986: Állandóan a koncepciót hiányoltam, állandóan ezért pofáztam, szólalgattam
fel az értekezleteken, aminek az lett a következménye, hogy azt mondta
Pethõ, én „opponálom a vezetést, noha a vezetéshez tartozom”. Én a koncepciót
hiányoltam, és azt, hogy a lap legyen bírálóbb, foglalkozzon a magyar sorsproblémákkal.
Én már Mihályfi idejében is errõl beszéltem. Volt egy „híres” felszólalásom
is. Ez még a Mihályfi idejében volt, rettenetes kínos história. A lapot felmérte
a Központi Bizottság agitprop bizottsága. Volt ilyen felmérés úgy tízévenként.
Az agitprop bizottság megállapítása körülbelül egybevágott azzal, amit mi egymás
közt beszélgettünk. Mihályfi beszámolt, mirõl volt szó, mert be kellett számolnia.
Nem is tudta volna elkerülni, mert itt voltak a központból. Felszólaltam,
és elmondtam, hogy nagyon örülök a véleményeknek, és hát a lap nem politizál,
nem foglalkozik az emberek sorskérdéseivel, a Magyar Nemzet sok esetben
rendkívül gyáván viselkedik. Itt van például az oktatási probléma. Ilku elvtárssal
nem merünk vitatkozni, mert félünk. A Magyar Nemzet mindenkivel jóban akar
lenni, és ez nem visz semmire. És elmondtam a szállodaportás példáját. Mindenkivel
jóban lenni, az egy szállodaportás számára rendkívül pozitív dolog, a Magyar
Nemzetnél azonban negatív tulajdonság. Erre Mihályfi reagált valamiképpen,
majd pedig hamuszürke arccal elvonult az értekezlet végén, és akkor én
még provokáltam is, nem direkt, hülyeségbõl: „Ernõ, nem tudom, miért haragszol.”
Aztán ez is feloldódott. Ilyen stílusú beszélgetéseket, felszólalásokat késõbb
is elkövettem, nem sok sikerrel.