A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

A HATVANAS ÉVEK BÖRTÖNÉBEN
53
kínálják étellel-itallal. Én mindig elutasítottam, mondván, változatlanul tiltakozom.
Nem is ittam. És negyvennyolc óra után az embert elviszik a gyengélkedõre
megtömni. Ezt úgy hívják, hogy mesterséges táplálás. Úgy zajlik le, hogy kilencszázhatvan
kalória tartalmú folyadékot kevernek a tejbe. Egy liter tejbe tesznek
cukrot, valami vajat meg tojást. Az ember orra elõtt keverik össze. A börtönorvos
fölkínálja, hogy igyam meg. Én mondtam, hogy nem iszom, mert az is tiltakozás.
És akkor az emberen lenyomnak egy tölcsérben végzõdõ gumicsövet, és abba
beleöntik ezt a folyadékot. Ezt megcsinálták velem kétszer vagy háromszor,
és miután láttam, hogy így tömnek, abbahagytam az éhségsztrájkot 1964-ben. Ez
egy nagyon kellemetlen beavatkozás. Na hát, szóval nekem elég volt. 1966-ban viszont
nem hagytam abba, körülbelül öt hétig folytattam. Persze volt, amikor négyöt
napig nem tömtek, mert gondolták, hátha abbahagyom. És akkor öt hét múlva,
amikor megint vittek tömésre, átjött a megfigyelõbõl egy orvos, és mondta,
hogy „vannak nekünk keményebb módszereink is, átvisszük magát a megfigyelõbe”.
Én nem is tudtam addig, hogy a megfigyelõ is a börtönben van. Tudtam,
hogy van kényszergyógykezelés és megfigyelés, de nem tudtam, hogy pont ott.
Még egy hétig tömtek, és utána már vittek is a megfigyelõbe, ahol nem sokat teketóriáztak.
[…]
Bevittek ott a fõorvos a szobájába, és a fõorvos kérdezte: „Eszik?” Mondtam,
hogy én a leghatározottabban tiltakozom, és ne avatkozzanak ebbe bele, pláne
orvosok ne, mert hisz a legelemibb emberi jogaimnak a legdurvább megsértése
miatt folytatom ezt az éhségsztrájkot. Erre fölfektettek egy kezelõasztalra, fölpeckelték
a számat, lekötöztek, lefogtak, két oldalról a halántékomhoz tették az
elektródát, és rákapcsolták a villamos áramot. Hát ez volt az elsõ sokkolásom.
Persze rögtön elájultam. Az ember sokkoláskor elveszíti az eszméletét. Elvileg
sokkolni csak úgy szabad, ha elõtte egy injekciót adnak, kikapcsolják az ember
tudatát. De nekem mindig közvetlenül csinálták a sokkolást. És amikor az ember
magához tér, akkor fekszik, és az olyan, mint a lét és a nemlét közötti állapot.
Eleinte nem tudja, hogy mi van. Aztán elõször a közelebbi emlékképek térnek
vissza, késõbb a távoliak. Hogy másoknál hogy van, nem tudom, nálam így
volt. De az úristen megkímélt, mert nagyon sokat sokkoltak, és az emlékezetem
mégis mindig visszatért. Sõt mondhatom, hogy koromhoz képest még nagyon
jól emlékezem. […]
Úgy is volt például, hogy amikor vittek sokkolni, akkor behívtak oda egy börtönbeli
papot. Azt akarták, hogy õ magyarázza meg nekem, hogy az éhségsztrájk
élet elleni bûn. De amikor mondtam neki, hogy Atyám, én készséggel
gyónok négyszemközt, de ez nem öngyilkossági szándék, hanem a legelemibb
emberi jogok legdurvább megsértése elleni tiltakozás módja, akkor tudomásul