A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

186 A „HATVANAS ÉVEK” EMLÉKEZETE
néztük meg, hanem azért, mert tudtuk, hogy az jó – a Csillagosok, katonák vagy
a Szegénylegények. Láttuk, amit lehetett, vagy amit hoztak. Aztán a Fellinifilmek
is jöttek sorban.
Koncz Csaba, 2001: Volt egy társaságunk, Muskátli-galerinak hívták – mert a Muskátli
presszóba jártunk –, mûvészetekkel foglalkozó emberek voltak benne, írók, fotósok,
filmesek, zenészek, balett-táncosok, rock and roll táncosok, olyan ötvenhetven
ember. A politika akkoriban még nem nagyon került itt szóba. A képzõmûvészetben
is nagyon kiismertük magunkat, de a film volt a társaság középpontjában.
Az egyik április 4-én mind a hetvenen elmentünk Visegrádra. Hetvenen!
És mind ilyen vad figurák, akik annak idején egyedül is feltûnést keltettek az utcán,
nemhogy hetvenen együtt a hajón. Visegrádon is elég nagy feltûnést keltettünk,
fõleg amikor elkezdtük énekelni, hogy: „Április 4-rõl szóljon az ének…”
És hogy ezt mi énekeltük, az már majdnem forradalmi tettnek számított, úgyhogy
visszafelé rengetegen leszálltak a hajóról még Budapest elõtt, mondván,
hogy ott várni fognak bennünket a kikötésnél, ki tudja, hogy hazaérünk-e még.
Holott nem csináltunk semmit, de hetven ember együtt, ilyen alakok, az annak
idején elég feltûnõ jelenség volt.
PAP JÁNOS, 1987: Abban az idõben kezdtek szervezõdni a galerik a fõvárosban, galerikbe
szervezõdtek a fiatalok. Az a része nem hozzánk tartozott, hogy a fiataloknak
milyen programokat csináljanak, de az igen, hogy ne az Emke elõtt gyülekezzenek,
ne a Marx téren, ne a Széna téren vagy hasonló helyeken. Ezek között akkor
megjelentek a hangadók. A galerik bomlasztását, feloszlatását a budapesti fõkapitányság
gyors munkával megoldotta. Ilyen jellegû feladatokat hajtottunk végre.
Érdekes, izgalmas, mozgalmas munka volt, kicsit újdonságnak is számított.
BOSNYÁK ZSIGMOND, 1995: Kisdobos nem voltam, kimaradtam belõle. Voltunk egy páran
az osztályban, akik nem voltak kisdobosok. Az okát ne kérdezze, mert nem
tudom, nincs róla fogalmam. Ugyanígy nincs fogalmam az úttörõségrõl sem.
Ugyanis az a bizonyos úttörõavatás, ami mindenkivel meg szokott történni, az
velem nem történt meg. Tehát, úgymond hivatalosan nem avattak úttörõvé. De
érdekes módon az iskolai ünnepségeken, amikor elõírták a piros nyakkendõt, akkor
mindig megkérdezték tõlem, hogy miért nem kötök nyakkendõt. Mondtam,
hogy nem vagyok úttörõ. „No, fogd be a szád, itt a nyakkendõ, kösd föl!” Ez
nem izgatott, ha nem vagyok, nem vagyok, hát nagy dolog.
A KISZ, az marha érdekes dolog volt. Az már ugye a szakmunkásképzõben volt.
Azt tudni kell hozzá, hogy a miliõ olyan volt, hogy ott elvtárs volt még az atyaúristen
is. Ott nem tanár úr volt, hanem tanár elvtárs, nekünk így kellett szólítani
a tanárokat. A gimnáziumban elképzelhetetlen volt, hogy a tanárt elvtársazzák.
Ott tanár úr volt mindenki. Nálunk tanár elvtárs, mester elvtárs. Ezt csak