A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

152 A „HATVANAS ÉVEK” EMLÉKEZETE
legközelebbi eszpresszó vagy kocsma a vállalat közelében – itt és itt van egy eszpresszó,
ahol találkozhatnánk, mondjon egy idõpontot. Ilyen módon gyakorlatilag
végig tudtunk járni három nap alatt, amíg a barátom itt volt, nyolc-tíz-húsz magyar
vállalatot, és legalább egy horogra akadt. A Technoimpex illetékes elõadója,
aki a szerszámgépimportot kellett intézze, persze elég hamar megismert engem.
Át is látott a szitán, ellenben el volt képedve, hogy hogyan lehetett egy év alatt
gyakorlatilag az egész magyar piacot feltárni, kézbe venni és a konkurenciát kiütni
a nyeregbõl. Nos, mindez a szögre lett akasztva 1974-tõl kezdve, mert néhány
hónap múlva a szótárszerkesztési, a tezauruszkészítési munka forgószélszerû
erõvel ragadott magával.
SZTEVANOVITY MILUTIN, 1988: 1960-ban jött az a határozat, hogy a bent lakó személyek
száma döntötte el, hogy egy lakásnak mennyi a lakbére. Olyan szerencsém volt,
hogy a körzeti pártszervezetben volt egy asszony, akinek a testvére a mostani lakásunkban
lakott, a Bartók Béla úton egy háromszobás lakásban, és hárman voltak
összesen. Tehát elég magas volt a lakbér. Mondta, hogy õ szeretne velem cserélni,
mert az enyém kétszobás volt. Összeültünk, megbeszéltük és kicseréltük.
Abban állapodtunk meg – mert mind a ketten párttagok voltunk –, hogy nem a
pénz fog dominálni, de azért mind a ketten jól járjunk. Négyezer forintot fizettem
a cserére, erre a lakásra. Ebben a szobában, ami ötven négyzetméteres szoba,
a közepén volt egy láda krumpli, hagyma, zsír, tehát egyáltalán nem használták,
csak a két kisebb szobát. Nekik is érdemes volt cserélni.
BABICS ANTAL, 1988: 1963-ban behívtak a pártközpontba, mégpedig Szirmai István.
„Azért hívattam, mert szeretnénk, ha országgyûlési képviselõ lenne.” Hát mondtam,
hogy én ahhoz nem értek, én nem foglalkoztam azzal, hogy mit kell egy
képviselõnek csinálni. Azt mondja: „Majd megtanulja. Ne utasítsa vissza, kérem,
mert Kádár elvtárs is szeretné, és hát nagyon sajnálná, ha nem fogadná el.” Mondom,
hát akkor mit csináljak? Azt mondja, majd megválasztják valahol Budapesten
képviselõnek. Megválasztottak 1963-ban. A XII. kerületben lettem képviselõ.
Négy évig ott voltam.
Kádár 1944-tõl ismert engem. […] Akkor állandóan veszélyben voltak, mindig
bujkálniuk kellett. Mindig másutt kellett lenniük, és ezt az illegális csoportot, a
menekülõket fõleg a feleségem segítette, meg módot adott arra, hogy valahol legyen
egy hely, ahol összeülnek, beszélgetnek, és megtárgyalják a jövõt. Amikor
a proklamáció megtörtént – addig álnéven volt mindenki –, akkor mindenki bevallotta,
hogy kicsoda, hogy hívják. Akkor tudtam meg én is, hogy kiket védelmeztem,
kiket segített a feleségem. […]
Kádár Szirmait bízta meg, hogy állítson be engem. Úgyhogy aztán képviselõ lettem,
és négy év után újra megválasztottak. Akkor a VIII. kerületben lettem kép-