A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

156 A „HATVANAS ÉVEK” EMLÉKEZETE
úr elkezdett környékezni, hogy én most ugye utazom Angliába, s miért utazom,
és hogy nekik szükségük lenne egy szolgálatra. Kérdeztem, mire. Hát hogy nekik
információ kéne az angol, a londoni magyar emigrációról. Közben az öcsém,
Sárközi Mátyás elment a Szabad Európától, visszament Londonba, és a BBC-nél
dolgozott, a magyar osztályon. Ugyanebben az idõben apámat, Horváth Zoltánt
Nyers Rezsõ figyelmeztette az utcán, hogy rendõri felügyelet alá akarják helyezni,
mert az õ baráti társasága a Gerbeaud-ban meg bizonyos magánházaknál
olyanokat mond a Kádár-rezsimet illetõen, hogy ezt megelégelte Kádár, és eljárás
lesz ellene. Apám megkérdezte, hogy tudhat-e errõl. Nyers mondta, hogy igen,
tudhat. Megvan valahol a levelezés apám és Kádár közt, akinek apám írt egy levelet
– tegezõ viszonyban volt Kádárral, ami ritka –, hogy Nyerstõl hallott a rendõri
felügyeletrõl, és nem tudja, mi a kifogás ellene. Hétévi börtönnel a háta mögött
úgy gondolja, hogy talán neki tartozik a rendszer, és nem õ a rendszernek,
történész-kutatóként dolgozik, nem érti az egészet. Mire Kádár visszaírt, hogy
„ismerem a politikai nézeteidet, amelyekkel ugyan nem értek egyet, de a rendõrségnek
kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy veled ok nélkül foglalkozzon,
munkádhoz sok sikert kíván Kádár János”. Majd másnap behívták, és rendõri
felügyelet alá helyezték. Ami azt jelentette, hogy nem mehetett nyilvános helyre,
vendéglõbe, nem hagyhatta el a várost, hetente jelentkeznie kellett a kerületi
rendõrségen. Nem volt indok, 1966-ban nem kellett ahhoz indok. Engem meg be
akartak szervezni három per nemtudomhányas ügynöknek, aki a külföldi magyarokról
jelent. Én azt mondtam nekik, hogy uraim, válasszuk ketté. Maguk
kémkedéssel foglalkoznak. Ha meg akarnak tanulni televíziózni, amikor visszajöttem,
akkor megtanítom önöket. Na, ezt még kétszer megismételték. S mikor ezt
anyámnak elmeséltem, azt mondta, hogy õt is behívták, mielõtt kiment az Illyéspremierre,
Párizsba, hogy a párizsi emigrációról jelentsen, és anyám [Sárközi
Márta] azt mondta nekik, hogy nézzék, uraim, nekem rákom van, maguk meg
nyalják ki a seggemet. És kijött. Igazat mondott: rákja volt, kinyalhatták a seggét,
én meg egyszerûen megtagadtam. 1966 januárjában aztán megoperálták anyámat,
és augusztusban meghalt. […]
Ki akartak küldeni Írországba zsûrizni egy fesztiválra, és a belügy a szolgálati
útlevelemet betiltotta. Én pedig elkezdtem érdeklõdni, hogy miért. És sehonnan
nem kaptam választ. Utána a magánútlevelemmel próbáltam elmenni, arra nem
kaptam kiutazási engedélyt. Kerestem a dolgot, hogy ez hogy áll, és nem kaptam
választ sehonnan. […] Aztán megint behívtak az útlevélosztályra, hogy miért is
voltam Angliában. Mire megint azt mondtam, hogy ha akarnak televíziózást tanulni,
tartok tanfolyamot, szerezzenek kamerát. „Nem, nekünk az angliai emigrációról
kell jelentés.” Mondom, egy információt adok maguknak: maguknak na-