A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...
A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...
A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...
You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
ÚJRA SZABADON<br />
65<br />
<strong>os</strong>ztály, az egyszerû népréteg megszokta már a sok-sok megpróbáltatást, csendesen<br />
asszimilálódott egy bizony<strong>os</strong> szintig, de belül mindig tudta, hogy meddig<br />
mehet el, és mindig megvolt az érzékenysége arra, hogy meg tudja ítélni, ami körülötte<br />
történik. <strong>Az</strong> embereknek kétfajta életük volt, egy kifelé élõ meg egy szigorúan<br />
bizalmas belsõ. És a szigorúan bizalmas belsõ énjük mindig tudta, hogy<br />
mit is kell tenni.<br />
RIMÁN JÁNOS, 1991: 1963 áprilisában elkezdtem dolgozni, de majdnem olyan rabságban<br />
éltem, mint a börtönben, csak éppen hazajártam a családomhoz. Mindenütt figyeltek,<br />
észrevette az ember, mert akarták is, hogy észrevegyük õket. Megmondták<br />
még a szabadulásomkor, hogy mihez tartsam magam, és tudomásul is<br />
vettem, mert három kiskorú gyermekem volt, tudtam, hogy elég volt nekik a hat<br />
év távollétem. Minden gondolatom az volt, hogy megkönnyítsem a családom életét,<br />
még akkor is, ha összeszorított fogakkal kellett eltûrni azokat, amiket rám<br />
szórtak. Számtalanszor megkaptam az üzemvezetõtõl, hogy: „Fogd be a szád, te<br />
ellenforradalmár voltál, örülj, hogy megtûrünk magunk között!” A mûvezetõtõl<br />
nem, mert õ tanuló volt a kezem alatt. Mindenben éreztették velem, órabérben<br />
is, be<strong>os</strong>ztásban is. <strong>Az</strong> üzemvezetõ pir<strong>os</strong> könyves volt, annak idején, a forradalom<br />
alatt nagyon tudta mondani, hogy „gyere, rád hallgatnak”, nekem kellett lemenni<br />
az üzembe, mert õket nem nézték már akkor semmibe se, az én szavamra<br />
meg felvették a dolgozók a munkát. A szakmámban jó voltam, tudtam, hogy abból<br />
nem tudnak kitenni, politikával meg nem foglalkoztam egyáltalán. Letelt a<br />
mûszak, lefürödtem, átöltöztem, mentem haza, végeztem otthon a munkát, mindig<br />
találtam tennivalót. Társaságot nem kerestem, nagyon sokat csalódtam az<br />
emberekben, mert akikkel mint munkástanácselnök igen sok jót tettem, azok<br />
mind elfelejtették. Észrevettem, hogy többen elhúzódnak tõlem, nem egy, nem<br />
kettõ, ha szólt is, csak olyan ímmel-ámmal tette, mert félt. Kivétel volt Szaniszló<br />
Imre – pedig õ termelési fõ<strong>os</strong>ztályvezetõ volt –, õ nem félt attól, hogy valami<br />
bántódása lesz, az ilyenre mondják, hogy jellemes ember. Számtalanszor találkoztam<br />
Valkóval, az igazgatóval is, aki nem tudott úgy elmenni mellettem, hogy ne<br />
fogott volna kezet velem. Mindig kérdezte: „Mi újság, nincs valami probléma, ha<br />
valami probléma van, jöjjön fel, Ján<strong>os</strong>, én ugyanolyan vagyok, mint voltam!” De<br />
hát nem volt olyan problémám, azért meg nem akartam menni, hogy csak tíz fillér<br />
órabéremelést kaptam, a másik pedig ötven fillért, nem tudtam kalapolni tíz<br />
vagy húsz fillérért. <strong>Az</strong>t mondtam, hogy belenyugszom, úgy <strong>os</strong>sza be a keresetemet<br />
a feleségem, hogy az jó legyen. Túlóráztam, számtalanszor tizenhatoztam,<br />
vagy salakoltam a kemencét. Volt olyan nap, hogy háromszáz forintot kerestem,<br />
volt, amikor ötszázat, máskor százötvenet. Attól függött, hogy mennyi idõ alatt<br />
végeztük el a munkát, de az is jó volt, mert többet tudtam vinni a családomnak.