A kiadvány letöltése - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

KULTÚRA
111
az engedélyük nélkül és anélkül, hogy látták volna a cenzori szemükkel. Robinson
teljes mértékben ki volt akadva.
Aztán elindult ennek a filmnek a sorsa, az egyik éllovasa egy úriember volt, aki
harmincegy éven keresztül, azt hiszem, a Népszabadságnak volt a fõszerkesztõhelyettese.
Akkor nagy fordulópont volt az életemben, a gyermekem megszületése
után kicsi lett a lakás, és egy nagyobbat kellett vásárolnom. Amikor a filmet
a cannes-i fesztiválra választották, tudtam, hogy az összes addig Cannes-ba delegált
film besorolása – akkor is, ha kapott díjat, akkor is, ha nem – elsõ osztályú
volt. Azáltal, hogy én a második kamerát a kezemben tartottam, és ezt a sólymos
filmet, a Magasiskolát harminchárom nap alatt megcsináltam, nagyon komoly
gazdasági megtakarítást értünk el. Következésképpen, ha elsõ osztályú a
film, én körülbelül nyolcvanezer – akkoriban! – forintot kaptam volna mint gazdasági
prémiumot. Igen ám, de jött ez a kedves elvtárs, és kijelentette, hogy ez
a film harmadosztályt érdemel. Fábri Zoltán nyílt színen lemarházta ezért. Végül
a film másodosztályú lett, és így nem kaptam meg a nyolcvanezer forintot.
Iszonyatos anyagi córeszbe kerültem – hála az ilyen „kedves” úgynevezett filmkritikusoknak.
Én akkor megnyertem a zsûri díját, amitõl hát majdnem gutaütést
kapott az igazgató. Hazajöttem, és megtörtént mindaz, ami megtörtént körülötte.
Egy árva fillér prémiumot nem kaptam, nem kaptam érte semmiféle díjat,
semmiféle dicséretet. Sõt… Mert a kedves elvtársak szépen, suba alatt megsúgták
egymásnak, hogy mit kell ezzel csinálni. És akkor, azt hiszem, az a copfos nõ
volt a párt ideológiai folyóiratának a fõszerkesztõje, és abban írt egy elvtárs. Ahol
hát minõsíthetetlen módon simfelte a filmet. Magyarán, itt az egész funkcionáriustársaság
halálos ellenségévé vált ennek a filmnek. […] Soha nem politikai kifogást
mondtak, hanem mindig mûvészit. Mindig a mûvészi hatást simfelték, de
azt olyan körmönfontan, ahogyan csak lehet. Az ilyen parancsra tett kritikák
mindig olyan fõztök, amelyeknek az alapanyaga kiszámítható.
Aczél egyébként odajött hozzám, és azt mondta a Magaiskolával kapcsolatban,
hogy „igen, láttuk ezt a filmet” – fejedelmi többest használt – „hm, hm”. És odébbállt.
És akkor én vettem a bátorságot, mielõtt kiment volna az ajtón, odasöndörögtem,
és azt mondtam neki, így szembe vele, hogy „Mondja, Aczél elvtárs,
mit szól különben ennek a filmnek a külföldi visszhangjához?” Azt mondta,
hogy hát õk másképp látják ezt a dolgot. Mondom: vettem észre. Voltak kebelbeli
emberkék, akik azt csináltak, amit akartak, annyi pénzt kaptak, amenynyit
akartak. És voltak, akik állandóan egyensúlyoztak a tiltott és a tûrt határán,
mint én például, a filmjeik mondandója vagy vélt mondandója miatt.
KOVÁCS ANDRÁS, 1992: Ez a modell ugyanolyan volt, mint a szovjet meg a többi, a
struktúra lényege olyan volt, ugyanakkor a hétköznapjai mások voltak. A cenzú-