Klinikai endocrinologia

hormonszintre hyperfunctiós tünetek jönnek létre. Amellett, hogy a T3- és T4-szint magas, a
TSH ugyancsak emelkedett vagy normális. El kell különíteni a szintén ritka, hypophysealis
TSH-secretáló adenomától (TRH-stimulálásra az adenoma nem válaszol). Pajzsmirigyellenes,
stimuláló jellegű antitestek PRTH-ban természetesen nem mutathatók ki. Időközben az is
tisztázódott, hogy a selectiv hypophysealis pajzsmirigyhormon-resistentiát az előbb említett
T3-binding domain zavara okozhatja.
E két syndroma klinikuma igen változékony. GRTH-ban ritkán lép fel klinikai hypothyreosis,
a legtöbb beteg golyvás és tünetmentes vagy csak nem-specifikus tünetei vannak. Általában a
golyva miatt végeznek hormonvizsgálatot, s ez deríti ki a betegség fennállását. Úgy gondolják,
hogy GRTH-ban a magas hormonszintek áttörik a resistentiát, ezért nincsenek klinikai
tünetek.
Gyakori a klinikai átfedés a két említett syndroma között: általános pajzsmirigyhormon-resistentiában
is jelentkezhetnek thyreotoxicus tünetek, és hypophysealis resistentiában is lehet
normális az SHBG (ha a májszövetben is resistentia áll fenn).
A genetikai vizsgálatok szerint mindig β-mutáció idézi elő. Az öröklődés domináns jellegű,
heterozygotáknál jelentkezik, és előfordulhat, hogy ugyanaz a mutáció az egyik emberben generalizált,
másikban csak hypophysealis pajzsmirigyhormon-resistentia syndromát okoz. Felmerül
a kérdés, hogy ugyanazon genetikai eltérés két végletes megnyilvánulásáról lehet szó.
A mutáns receptorra jellemző, hogy domináns jellegű negatív gátlást fejt ki a vad receptorra
is, ha együtt expresszálódnak
A szövetek különböző resistentiájának fellépte azzal is magyarázható, hogy a receptor α- és
β-formáinak szöveti eloszlása eltérő, pl. a májban és a hypophysisben főleg β1 és β2, a szívben
főleg α, így a β-receptor mutációja esetén hypophysealis és hepaticus resistentia (magas T3és
T4-szint ellenére magas TSH és normál SHBG), valamint tachycardia jelentkezik.
Therapia: olyan pajzsmirigyhormon-analógok alkalmazása, melyek gátolják a hypophysis
TSH-secretióját, de nincsen evidens peripheriás pajzsmirigyhormon-hatásuk: pl. triac, D-T4.
Próbáltak bromocriptint és octreotidot is alkalmazni, de idővel velük szemben TSH-“escape”
következik be.
Gyermekkorban a pajzsmirigyhormon-szint csökkentése a növekedés retardatiójához vezethet,
ezért inkább csak tüneti kezelés alkalmazandó β-adrenerg blokkolókkal. A jövő therapiás
lehetősége: selectiv TR β-receptor agonista, ill. TR α-antagonista kifejlesztése.
2.2.1.3.6. A pajzsmirigy-működés szabályozása
A pajzsmirigyhormon-secretiót két alapvető mechanizmus szabályozza: egy centralis hypothalamo-hypophysealis
és egy helyi, a mirigy jódtartalmától függő, autoregulációs mechanizmus.
A központi szabályozás a hypothalamicus TRH, a hypophysealis TSH, s a secretiójukra negatív
feedback mechanizmussal visszaható pajzsmirigyhormonok közti interactio eredménye.
A TSH (thyreotropin) egy glycoprotein-hormon, melyet az adenohypophysis basophil,
thyreotrop-sejtjei termelnek. Két polypeptid-lánca van, melyek közül az α-lánc közös más
glykoprotein-hormonokkal, így az FSH-val, LH-val és a hCG-vel, míg a β-lánc specifikus az
egyes említett hormonokra. A TSH-elválasztást serkenti a hypothalamicus TRH, valamint a
pajzsmirigyhormonok plasma-szintjének csökkenése.
A TSH-secretiót gátolja viszont a magas T4-szint és – kisebb mértékben – a T3-szint emelkedése.
A thyreotrop-sejteken belüli, intracellularis T3-szint ellenőrzi a TSH-secretiót (ez a
140