Klinikai endocrinologia

3. Tartós (hosszú vagy elhúzódó) hatású insulinok:
20-24 órát (néha többet is) tart a hatásuk. Ezeket naponta rendszerint egy alkalommal
fecskendezzük be sc. Többnyire csak II. típusú diabetesesek kezelésére válnak be, akik néha
napi egyetlen insulin-injectióval egyensúlyban tarthatók. Kristályos cinkinsulinok, melyek
szintén nem patronozhatók, és nem keverhetők gyors hatású készítményekkel. További
hátrányuk az egyenetlen felszívódás, és nagyobb adagokban alkalmazva önmagukban is a
vércukor labilitását okozhatják. Kisebb adagokban használva, kitűnő basis-készítmények
intenzív insulinkezelés keretében.
Ilyen a Humulin R -U (ultralente) és az Ultratard R HM, melyek hatása 3,5-4 óra múlva
kezdődik, maximumát 6-14 h között éri el, és kb. 20- 24 órát tart.
Az előzőkből következik, hogy az intermediaer és a tartós hatású insulin-készítmények a
beadás után általában 4-6, ill. 8-10 óra múlva érik el csúcskoncentrációjukat, ami miatt éjfél
után, illetve kora hajnalban hypoglycaemia, a kora reggeli órákban viszont már
hyperglycaemia jöhet létre. Próbálkoznak előnyösebb farmakokinetikájú tartós hatású
készítmények előállításával, közülük jelenleg az egyetlen megfelelőnek látszó insulinanalóg a
B-lánc végén diarginin-substitutióval kiegészített HOE 901, melynek kipróbálása klinikai
fázisban van.
Az insulin-kezelés gyakorlati megtervezésénél figyelembe kell vennünk a normális insulinsecretiós
viszonyokat. Nem-diabeteses egyéneknél az insulin-secretio két összetevője
különíthető el: a basalis és a stimulált secretio. A basalis insulin folyamatosan választódik el
az étkezések között és az éjszaka folyamán 0,5-1 NE/h sebességgel, ami 5-15 µNE/mL
serum-concentratiót eredményez. Az alacsony basalis insulin-szint csökkenti a máj glucosetermelését,
de csak annyira, hogy az agy energiaigényét fedező vércukorszint fennmaradjon.
Diabetes esetén a basalis secretiót közepes vagy elhúzódó hatástartamú insulinnal igyekszünk
leutánozni (rendszerint naponta két alkalommal juttatva be). Étkezések hatására az insulinsecretio
stimulatiója következik be, 60-80 µNE/mL serum-szintet biztosítva az étkezés
kezdetétől kb. harminc percig. Az insulin-concentratio 2-4 h elteltével tér vissza a basalis
értékre. A stimulált insulin-secretiót diabetesben gyors hatású insulin adagolásával próbáljuk
pótolni, ill. kiegészíteni.
Sajnálatos módon, mind a gyors, mind az elhúzódó hatású insulin-készítmények farmakokinetikai
profilja erősen eltér az endogen insulinétól. Az endogen insulin vérszintje étkezés
után kb. 30 perc múlva éri el a csúcskoncentrációt, s 2-3 óra múlva visszatér a basalis szintre.
Ezzel szemben a sc. adott gyors hatású, reguláris insulin csak kb. 2-3 (4) óra múlva éri el a
maximális vér-koncentrációt és hatása 4-6 órát tart. Ebből következik, hogy szokványos kezelések
esetén a diabetesesek vércukorszintje az étkezés utáni első órákban túl magasra emelkedik,
2-4 órával később viszont hypoglycaemia következhet be, amelynek kivédésére osztott
étkezést (vagy „közti étkezést”) szükséges beiktatni. Úgy látszik, hogy az említett hátrányok
jelentős részét kiküszöbölhetjük a frissen bevezetett insulin-analógok (pl. lispro insulin)
alkalmazásával (l. előbb), melynek farmakokinetikája jól megközelíti a stimulált endogen
insulin-secretio időbeni lefolyását. Így nincs szükség „kivárásra” az insulin beadása és az
étkezés között, és az insulin-adást követő 4-6 órában a hypoglycaemia veszélye kisebb, mint a
szokványos reguláris human insulin után. A lispro insulin ugyanakkor jól társítható
intermediaer (NPH vagy lente típusú) készítményekkel.
A lispro insulin alkalmazása még nem terjedt el széles körben, így nem is lehet felmérni
minden előnyét és hátrányát. Az azonban már tisztázódott, hogy adása javallt egyéb módon
nem csökkenthető, jelentős mértékű postprandialis hyperglycaemia fennállásakor, mind
IDDM, mind NIDDM esetén. Mivel hatástartama rövid, az IDDM-nek csak a remissiós
537