Klinikai endocrinologia

Megjegyzendő: a magnocellularis neurosecretoros neuronok 10%-a is elegendő a DI
kivédésére.
A gyakori folyadékfogyasztás és vizelés következtében alvászavar lép fel, ami kimerüléshez,
neurózishoz vezet.
Ugyanakkor fennállhatnak az alapbetegség tünetei (pl. craniopharyngeoma vagy metastaticus
emlőrák tünetei). A DI „jelbetegségnek” fogható fel, ami azt jelenti, hogy kötelességünk az
alapbetegség tüneteinek felkutatása, és csak akkor fogadjuk el az idiopathiás etiológiát, ha
sikerült biztonsággal kizárnunk az organicus elváltozásokat.
Nephrogén vagy renális DI
A vesék ADH iránti érzékenységének csökkenése okozza, normális AVP-secretio mellett. Ez
rendszerint részleges DI-t eredményez. Lehet veleszületett vagy szerzett forma.
A congenitalis forma ritka, X-chromosomához kötött, recessiv, s főleg férfiaknál fordul elő. A
V2-receptor veleszületett hibái, így functionalisan inaktív vagy csökkent számú receptor léte
magyarázza.
A szerzett formát számos vesebetegség okozhatja (chronicus vesebetegségek, obstructiv
uropathia, tubularis acidosis, amyloidosis, sóvesztő syndroma, analgeticum okozta
nephropatia stb.), de előidézheti Ca 2+ -hiány, vagy hypercalcaemia, hypokalaemia vagy
különböző gyógyszerek: lithium vagy demeclocyclin.
Centrális DI-ban és psychogen polydipsiában is szerepelhet egy renális komponens: minden
polyuria megszünteti ugyanis a vesében a velőállomány felé növekvő osmoticus gradienst,
lehetetlenné téve a vizelet normális bekoncentrálódását.
Kórisme. Az anamnézis és a klinikai tünetek mellett a laboratóriumi eredmények és a funkcionális
próbák fontosak.
Alapvizsgálatok: napi testsúlymérés, a folyadékbevitel és a vizelet összmennyiségének regisztrálása,
vizelet-fajsúly, serum-nátrium meghatározása; már kezdettől tanácsos a K + - és a
Ca 2+ -szintet is megállapítani.
Laboratóriumi eredmények: a vizelet fajsúlya rendszerint 1005 alatt van (maximum: 1010-
1015), osmolalitása 200-300 mOsm/L alatt. A szabad víz-clearance pozitív. Partialis formák
esetén, amikor a fajsúly 1005-1015 között van, a funkcionális próbák segíthetnek.
Funkcionális próbák:
1. Szomjaztatási próba. Reggel 7 órakor a beteg reggelizik, kevés folyadék fogyasztásával.
7 30 -kor kiüríti a hólyagját, és meghatározzuk az ürített vizelet fajsúlyát, s ha lehet osmolalitását
is. Vért veszünk, Hgb, Htc, Na + , Cl - , K + és fehérje meghatározására (ha lehet osmolalitást
is vizsgálunk). A beteget szomjaztatjuk (felügyelet alatt tartva, hogy semmiféle folyadékot ne
fogyasszon), testsúlyát óránként ellenőrizzük, a vizeletét a lehető legtöbb frakcióban gyűjtjük,
meghatározva mennyiségét, fajsúlyát és – ha lehetséges – osmolalitását. Két-három óra
leforgása után, vagy ha már nem tud félóránként vizeletet gyűjteni, a vizeletürítést csak
óránként mérjük. 10 30 -kor újra vért veszünk, megismételendő a reggeli paraméterek
meghatározását; a beteg súlyát újra megmérjük. Szokványos módon, legkorábban 6 óra múlva
hagyható abba a teszt, de 24 órát is eltarthat. Ha viszont a beteg testsúlyából 3-5%-ot
elveszített, a tesztet azonnal abba kell hagyni. Az abbahagyás előtt újra vért veszünk és
megmérjük a testsúlyt. Ha a diuresis nem csökken, vagy a csökkenés kis mértékű, a fajsúly
nem emelkedik 1008 fölé, a vizelet-osmolalitás 300 mOsm/L fölé, és a beteg testsúlyának 3-
68