Franciak nevelőszülő projekt - PTE FEEK - Pécsi Tudományegyetem

pszichológiai vonatkozásait. E témának hatalmas irodalma ma már közismert a
pedagógusok előtt. Mindenek előtt Rubinstein nevét kell megemlíteni, aki a
feladatmegoldó gondolkodás fő láncszemének a szintézis útján történő analízist
tartja. Munkatársaival együtt vizsgálta a problémamegoldás közben nyújtott
segédfeladatok szerepét. Az eredmények, illetve megállapítások hasonlítanak
Székely Z-effektus törvényére, miszerint minél messzebb jut az ember egy
probléma megoldásában, annál többet segítenek a véletlen benyomások
(Z=Zufall=véletlen)
A feladatmegoldást tanulmányozó pszichológiai vizsgálatok során újra
előkerült a próbálkozás szerepe - Lásd Landa - ami nem azonos a „vak”
próbálgatással” (Trial and error).
Mivel a didaktikában sokáig érvényesült az az elképzelés, hogy a
feladatmegoldás csupán asszociációk és logikai műveletek sorozata, ezért
fontosak az ezzel foglalkozó és az ezen túlmutató vizsgálatok. Ezek a „lépések” a
különböző kutatóknál, teoretikusoknál más és más fázist jelentett. Claparede például
3 fázist (1. A kérdés, 2. A hipotézisalkotás, 3. A hipotézis ellenőrzése), Dewey 5
fázist, míg Pólya négy szakaszt (1. A feladat értelmezése, 2. A tervkészítés, 3. A
terv végrehajtása, 4. A megoldás vizsgálata). Ezek a lépések azonban nem
érvényesülnek ilyen szigorú egymásutániságban, a valóságos feladatmegoldásban.
Ezért jelentős Lénárd Ferenc vizsgálata, aki megkülönböztette a gondolkodás
makrostruktúráját (ennek különböző fázisait), valamint a mikrostruktúráját
(műveleteit, mint pl. analízis, szintézis, elvonás stb.), ami lehetővé tette a
pszichológiai és a logikai elemek szétválasztását. A pedagógia számára leszűrhető
tanulsága az volt, hogy előtérbe került a „hosszabb lélegzetű”, valóban problémát
jelentő feladatok megoldása.
Már az eddigiekből is észre kell vennünk, hogy a fenti terminológiák, logikai
lépések, előkerülnek a projektmódszernél is. Megoldási stratégiáról beszélt
Brunner, aki munkatársaival együtt egy besorolási feladatban végül is négyféle
stratégiát sikerült megkülönböztetni. Nem lehet kihagyni a problémamegoldás
(feladatmegoldás) kapcsán a heuresztikát, vagyis a megoldáskeresés tudományát.
Ennek iskolai vonatkozásainál pedig Pólya György munkásságát kell megemlíteni.
Foglalkoznunk kellene a pszichológiai aspektus kapcsán a beállítódás, az
attitűd, továbbá az egyéni (individuális) és a csoportos, közösségi jelleg
szerepéről.
Érdekes lehetne a project szó, mint terminológia értelmezése, elemzése is.
Mit jelent a pedagógia számára, hogyan értelmezik a gazdaságtudományok, illetve
az itt megvalósított „projektek” szempontjából stb. Mint fogalom értelmezhető-e úgy,
hogy az előre eltervezettet hangsúlyozzuk a project összetétel kettéválasztásával?
Mindezekre a kérdésekre (is) részben választ kapunk Villiam H. Kilpatricktól. Ezzel
már át is térhetünk a neveléstörténeti (pedagógia-történeti) gyökereket is érintő
pedagógiai aspektus ismertetésére. Ehhez Kilpatrick „A projekt módszer” c.
tanulmányát használtam fel, mivel ebben lelhető fel a didaktikai, nevelésfilozófiai,
476