Franciak nevelőszülő projekt - PTE FEEK - Pécsi Tudományegyetem

előzményeképpen a XIX. században már több olyan intézkedés is történt, ami
túlmutatott a gyámság alatt álló gyermekek ügyén. 1824-ben megnyílt a Brunszvik
Teréz nevéhez fűződő első óvoda, majd alig tíz évvel később már megkezdte
működését az első kisdedóvónő-képző is. Ekkoriban jött létre az első gyermekkórház
Schöph-Mérei Ágost szervezésében. 1852-től kezdődően bölcsődéket nyitottak,
1868-ban bevezették a kötelező elemi iskolai oktatást az 5–16 évesek számára, és
1886-ban megkezdték az iskolaorvosi hálózat kiépítését. 1891-től minden gyermek
számára kötelezővé tették az óvodába járást. 1872-től kezdve több törvénnyel
korlátozták a gyermekmunkát.
A gyermekvédelem második korszakát elsősorban az állami gyermekvédelem
megjelenése jellemezte, amely több lépcsőben alakult ki.
Először az 1898. évi 21. törvénycikk vállalt állami felelősséget a hét éven aluli, talált
és hatóságilag elhagyottnak nyilvánított gyermekek költségeinek viselésében,
melynek fedezetét az Országos Betegellátási Alap biztosította. A következő lépést az
állami gyermekmenhelyekről szóló 1901. évi 8. törvénycikk, a közsegélyre szoruló
hét éven felüli gyermekek gondozásáról szóló 1901. évi 21. törvénycikk, valamint a
végrehajtásukról szóló 1/1903. BM rendelet megjelenése jelentette.
A törvény gyermekmenhelyek (lelencházak) felállítását rendelte el, majd kiterjesztette
a gondoskodást a talált és elhagyottnak nyilvánított gyermekek tizenöt éves koráig. A
gyermekek anyagi vagy erkölcsi elhagyottságának végleges megállapítása a
gyámhatóság hatáskörébe tartozott. Az állam a gyermekek jogi helyzetét az 1877.
évi 20. törvénycikkben szabályozott gyámság jogintézményén keresztül rendezte.
Az 1901. évi két törvénycikk megjelenése után hazánkban 18 menhely volt, majd
1905-ben már 63 menhelyben közel 6 ezer gyermeket neveltek.
Az állam tehát elsősorban a nevelőszülői gondozási formát, a menhelyi rendszert
építette ki, amelynek alapgondolata az úgynevezett telepek létesítésén alapuló
családi nevelés volt. Ilyen gyermektelepet abban a községben lehetett létrehozni,
ahol legalább harminc alkalmas nevelőszülő állt rendelkezésre. 1905-ben
nevelőszülőkhöz több mint 16 ezer gyermeket helyeztek el. A gyermekvédelmi
igazgatás alapgondolata szerint a vér szerinti családot kellett támogatni és csak
veszélyeztetés esetén lehetett a gyermeket kiemelni a családból. Az állami
gondoskodás kiegészült a társadalmi szervezetek és egyletek színes
gyermekvédelmi tevékenységével. A harmincas években mintegy nyolcszáz szociális
szolgáltató vette ki részét a gyermekvédelemből. 1938-ban már mintegy 40 ezer
gyermek került elhelyezésre a menhelyekben, és az elhelyezettek mintegy 87%-a élt
nevelőszülőnél.
1945 után a gyermekvédelem figyelme a háborúban elárvult, szegény gyermekek
felé fordult. Ekkor került ismét előtérbe az egyházak gyermekmentő tevékenysége is,
hiszen Sztehló Gábor evangélikus lelkész mintegy harminc otthont szervezett. A
kezdeti időszakban a társadalmi szervezetek is kivették részüket a
gyermekvédelemből, azonban később ez is háttérbe szorult.
A gyermekek sorsának gyors rendezése érdekében a 10. 470/1945. (XI. 6.) ME
rendelet bevezette az intézeti gyámság jogintézményét. A Magyar Királyi Állami
Gyermekmenhelyek elnevezése a 12.050/1948. számú Kormányrendelettel Állami
Gyermekvédő Intézetre, majd 1963-ban Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetre változott.
Ezen változások mellett fokozatosan visszafejlődött a nevelőszülői hálózat, és
89