Fodor György_Jövővárás az Ószövetségben

szempontból) objektíve is egyre rosszabbak, szubjektíve pedig
azért nyomasztóak az apokaliptikus körhöz tartozók számára, mert
úgy érezték, nem fémek bele a „JHVH népeként helyreállított szent
maradék" csoportjába.
Míg a próféták azt hangsúlyozták, hogy a történelem megfelelő
eszköze az isteni cselekvésnek, a látók - csalódván a történelmi
valóságban - egyre inkább közömbössé váltak a társadalmipolitikai
realitásokkal szemben, és ezáltal nyelvezetükben is
túlteng a szimbolikus (részben mitopoetikus) kifejezési mód.59 A
történelem „partneri" szerepének eltérő megítélése (a prófétai
eszkatológia és az apokaliptika) közti különbség ellenére azonban
ki kell hangsúlyoznunk, hogy a lineáris történelemszemlélet,
valamint a remény és a közösség helyreállításának alapeszméje
végig megmarad a prófécia és az apokaliptika történetében: JHVH
visszahelyezi népét mint szent közösséget a megdicsőült Sionra s
kiterjeszti fölé (és rajta keresztül a népek fölé is) királyi uralmát.60
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a vizionális (látomás) elem
folyamatosan jelen van az eszkatológikus eszmekomplexumban, a
különbségek abban rejlenek, hogy ez a vizionális elem mennyire
integrálódott a történelem valóságos világába.
Az apokaliptikus „látók", bár tudatában voltak annak, hogy ők a
prófétai tradíció továbbvivői, már nem voltak tisztségviselők az
adott politikai rendszeren belül, sőt kizárták őket a megmaradt
politikai struktúrából és tisztségüket egyre inkább vallási szinten
értelmezték. Gyakorlatilag „újraspiritualizálták" a jahvizmust
azzal, hogy látomásukat az „Égi Harcos és koronatanácsa" kozmikus
szférájában tartották, egyre inkább elhanyagolva azt, hogy a
59 Újabban egyre több kutató hívja fel arra a figyelmet, hogy az apokaliptika
képi anyaga ősi, jórészt ókori közel-keleti (ezen belül kánaáni) eredetű,
amely a II. és a III. évezredbe nyúlik vissza, s amely a Bírák-korában
beépült Izrael vallásának kifejezés- és eszköztárába. A jeruzsálemi királyideológia
(Sion-teológia) továbbviszi ezeket az elképzeléseket, a klasszikus
próféták mederbe terelik; a fogság utáni prófétáknál újra előtérbe kerül, az
apokaliptikában pedig elhatalmasodik a valós történelem megbélyegzése és
a kozmikus (égi) szféra - történelmi cselekvéstől, döntéstől független -
abszolút autonómiája. A már idézett szerzőkön (P.D. Hanson; J.J. Collins; K.
Koch; F. Hahn) kívül ezt a véleményt képviselik: GLASSON, „What is
Apocalyptic?", 98-105; GEYER, „Desolation and Cosmos", 51kk.
60 Ez az alapvető folyamatosság az, amely feljogosít bennünket arra,
hogy egységes eszkatológikus hagyományról beszéljünk, ami végighúzódik
a prófécia és az apokaliptika történetén.
109