Fodor György_Jövővárás az Ószövetségben

Többek között emiatt sem lehet elfogadni bizonyos szerzők azon
kategorikus véleményét, miszerint a fogság előtti próféták semmi
reményt nem láttak a nép vagy az egyén végső pusztulásának
alternatívájaként.
Ezt az ítéletet látják beteljesülni Szamaria bukásában (Kr.e.722),
majd Jeruzsálem pusztulásakor (Kr.e.587.), amikoris olyan alapvető
intézmények szűntek meg, mint a királyság és a kultusz. Sőt, az
önálló nemzeti lét elvesztésén túl veszélybe kerül a haza (az
atyáknak ígért föld), valamint Izrael népének puszta léte is (a
sorozatos deportációk miatt). Ezek után indul el az az iránykeresés,
amelynek során Izrael az újrakezdés lehetőségét kereste, egy -
JHVH adományaként kapott - üdvösséges jövő keretében.
Üdvösségváró eszkatológia. Közvetlenül a fogságot megelőző időkben
és a babiloni fogság idején a prófétai igehirdetésnek az ítélet helyett
az eljövendő üdvösség lesz az uralkodó témája (a pogány népeket
ezzel párhuzamosan eléri JHVH ítélete). Ez a jelenség világosan
követhető Jeremiástól egészen a Krisztus előtti II. századig.
Az eszkatológikus üdvösségvárásról elmondhatjuk, hogy tartalmát
tekintve még sokrétűbb, mint az ítéletes eszkatológia. Az ítéletet
érdemlő, változás után kiáltó jelen leírása ott is szövegről-szövegre
különbözik, a történelmi háttér, a szerző(k) saját tapasztalata,
értékítélete stb. függvényében. Ugyanez a sokrétűség még inkább
állítható az eszkatológikus üdvösséggel kapcsolatos elképzelésekről.
Nem beszélhetünk tehát kohérens és egységes tanításról e
tekintetben, mégis, vannak közös témák és elemek, amelyeket az
alábbiakban foglalunk össze:
Az eszkatológikus üdvösség elsősorban kollektív jellegű (Izrael,
Jeruzsálem/Sion, a pogány nemzetek), de az egyén sorsát is meghatározza.
Vannak világon (történelmen) belüli távlatai, mint pl. a száműzöttek
visszatérése a fogságból (íz 41,17-20; 43,14-21 stb.), Jeruzsálem
felépítése (íz 54,1 lkk. stb.), Júda ismételt egyesítése Izraellel
(Ez 37,15-28), Izrael számszerű megsokasodása ( íz 49,19-21; 60,22),
ideális dávidi király uralkodása (Ez 37,24); tökéletes és hibátlan
kultusz (íz 66, 20-21); Sión dicsőséges helyreállítása (íz 60. és 62.
k); az ígéret földjének újra-birtoklása, de az is tény, hogy az eljövendő
üdvösség megvalósulása szétfeszíti a természeti- történelmi
kereteket. A próféciák a felülmúlhatatlan csodálatosság karakterével
írják körül a bekövetkező új fordulatot, mint pl. Jeruzsálem a
végidőbeli isteni uralom középpontja lesz (íz 54; 60; 62; Zak 14,16-
19), a végidőbeli áldás következménye a paradicsomi termékeny-
8 5