Fodor György_Jövővárás az Ószövetségben

b . A babiloni fogságból eredő átalakulás
Anélkül, hogy a jól ismert tényeket újra elbeszélnénk, szükséges,
hogy felidézzük a fogság okozta krízis teológiai vonatkozását, mert
ez alapvetően befolyásolta a királyi Messiással kapcsolatos bibliai
várakozásokat.22
Már Szamária eleste is teológiai nehézségek elé állította a hívő
izraelitákat: érdemes-e még tovább bízni Abrahám Istenében és az
ő ígéreteiben, amikor JHVH az általa kiválasztott nép túlnyomó
részét (kb. öthatodát) idegenek és az ő isteneik kezébe adta? A
válasz különféleképpen hangzott. A deuteronomista mozgalom
súlyos eltévelyedésként bélyegezte meg a magaslati helyeken folyó
kultusz-cselekményeket, és kizárólag azon kultuszba helyezte
bizalmát, ami Dávid dinasztiája és a hozzá tartozó jeruzsálemi
templom előterében folyt. A prófétai körök gyűjtötték a mester
(Amosz, Ozeás, Mikeás, Proto-Izajás) orákulumait, amelyek kemény
szavakkal bélyegzik meg a magas beosztásúak hűtlenségét
JHVH és a Dekalógus erkölcsi és szociális követelményeivel szemben.
JHVH „szavait" a szövetség ládájában, a Sionon levő szentélyben
őrizték. Izajás és családja ott lesznek hűséges „jelek" (íz 8,18), a
hűtlen király és a hűtlen nép közepette. De a remény tovább élt az
Istentől kiválasztott dávidi dinasztiában és abban, hogy a majd
trónralépő király, JHVH felkentje megújítja az Isten iránti hűséget
és igaz királyként bánik népével.
Jeruzsálem eleste és a fogság még nehezebb kérdéseket vetett
fel. Úgy tűnt, JHVH magára hagyta a nép maradékát (Júda lakosságát)
is. A templom elpusztult, nem volt többé király, Cidkija
fogolyként halt meg, megvakítva, miután előbb saját szemeivel
végig kellett néznie fiai kivégzését. Az 589-ben elhurcolt Jojakim
néhány előkelő júdaival együtt dicstelen fogságban sínylődött 562-
ig. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a monarchia bukásával a
kormányzati rendszer is összedőlt, a királyi „ház" és a hozzátartozó
bíráskodási, tanácsadó, gazdasági stb. szervek mind
megszűntek, s mivel a deuteronomista reform a vidéki szentélyeket
felszámolta, a nép teljesen kilátástalan helyzetbe került közösségi
és kultikus rendjét, de mindenekelőtt vallási identitását illetően.
Nabukodonozor megkísérelte ugyan, hogy a safanida Gedaljának,
22 A rövid összefoglalást az alábbi munkák alapján végezzük:
CAZELLES, Alttestamentliche Christologie, 109-162; ZENGER, „Jesus von
Nazaret", 231-242; ALBERTZ, Religionsgeschichte Israels, 2: 383-413;
BALTZER, „Das Ende des Staates Juda", 33-43; Studien zum Messiasbild im
Alten Testament, 231-242; és RÓZSA, Üdvösségközvetítők, 84-86.
144