Fodor György_Jövővárás az Ószövetségben

5. A FOGSÁG ELŐTTI
PRÓFÉTAI ESZKATOLÓGIA
Azt eddig tárgyalt hagyományvonalakkal kapcsolatban láthattuk,
hogy bár azokban különböző módon érvényesül az eszkatológia
szemlélete, mégis egyformán jövőre vonatkozó várakozásokat
indukálnak. A klasszikus próféták történelemszemléletük és sajátos
teológiai megközelítésük által új megvilágításba helyezik a régi
tradíciókat, némelyeket elvitatnak, másokat felerősítenek és
továbbfejlesztenek, bizonyos feltételek teljesülése esetén.1
Természetesen beszélhetünk önálló prófétai tradícióról, mégis,
a jelen kérdés tárgyalásánál külön ki kell emelnünk, hogy a próféták
- mint „beszélők" és „hírnökök" - legtöbbször a már meglévő,
korábbi hagyományanyaghoz kötődnek.
A hagyománytörténeti kutatás kimutatta, milyen rendkívül mélyen
kötődnek a próféták az ősi tradíciókhoz. Hasonló, sőt talán még
mélyebb összetartozást mutatott ki közöttük a formatörténeti módszer,
amennyiben bizonyította, hogy nem csak a prófétai igehirdetés
tartalmi anyaga csatolódik vissza az előzményekhez és előképekhez,
hanem a prófétai beszéd formái és formulái is - az esetek
többségében - ismert mintákat követnek. Mindebből újra csak azt a
következtetést vonhatjuk le, hogy a próféták nem individualista,
quasi „önjáró" személyiségek ill. vallási géniuszok voltak, akik az
izraelita vallást a csúcsra emelték (ld. Wellhausen), hanem a közösséghez
és a hagyományokhoz szorosan ragaszkodó személyiségek.12
1RÓZSA, Az Ószövetség keletkezése II., 23-24.
2 LANG, „Wie wird man Prophet", 103-104.