Fodor György_Jövővárás az Ószövetségben

tartozik. Ez a vélemény azonban a JHVH-hit fényében egyáltalán
nem állja meg a helyét. Hiszen - mint már mondtuk - az Ószövetség
embere számára Jahvéban hinni annyit jelent, mint állandóan
törekedni a vele való teljes életközösségre. Izrael a Jahvéval való
útján sokszor került nehéz helyzetbe, átmeneti helyzetbe, s ezekben
a helyzetekben Istenétől még nagyobbat, még többet várt. Abban
bízott az addigiak alapján, hogy JHVH még teljesebben és végérvényesen
kinyilatkoztatja magát a hívő embernek és Isten népének.
Tehát: nem a frusztrációkból, nem az ilyen-olyan csalódásokból
született az eszkatológia, hanem a magát történelmi tettekben
kinyilatkoztató JHVH-hitből. A már megélt, a már megvalósult események
adtak támpontot arra, hogy Isten még nagyobbat fog tenni.
Az eszkatológia eredetének legmélyebb és legszélesebb alapja
tehát Izrael JHVH-hite, s ez a JHVH-hit az, ami - tiszta formában -
a próféták eszkatológikus igehirdetését megalapozza. Mint ahogy
Izrael JHVH-hitét, úgy a belőle fakadó eszkatológiát is szoros kapcsolatba
kell hozni Izrael történelem-szemléletével ill. értelmezésével,
valamint a lineáris történelmi gondolkodással, amit a próféták
tisztáznak véglegesen. Izraelnek ugyanis egészen más felfogása
volt az időről és a történelemről, mint a környezetében élő (pl.
Kánaán) népeknek. Izraelt kivezette Istene Egyiptomból az ígéret
Földjére, a szolgaság állapotából az üdvösségbe, azaz ennek a
népnek az életébe kezdettől fogva belépett egy bizonyos „haladás",
mely egy cél felé tör.
Izrael történelme nem körfolyamat ciklikus formájával (pl. Kánaán),
hanem egyenes vonal formájával jellemezhető, az isteni
vezetés üdvtörténeti vonalával, amely évszázadokon át tartott.
Minden esemény továbblépésnek számított, magától Istentől vagy
az ő irányítása alatt alakítva. Ez a lineáris történelem-értelmezés
alapfeltétel az eszkatológia keletkezése számára. Enélkül nem képzelhető
el jövőbe való tekintés, s mindenekelőtt a „végidő" várása.23
23 SCHREINER, „Das Ende der Tage", 207.
38