Fodor György_Jövővárás az Ószövetségben

vánsabbak: a Jer 21,1 lkk. és a 22 fejezet orákulumai kérlelhetetlen
ítéletet mondanak a dávidi ház felett, olyannyira, hogy a 22,30
versben mintha eleve kizárná bármilyen dávidida jövőbeli uralmát.
Mindazonáltal ugyanez a prófétai tradíció a Jer 23,5-6 versekben
olyan eljövendő korszak képét rajzolja meg, amelyben egy igaz
dávidida ül majd a trónon, aki tökéletesen teljesíti a király feladatait
(a jog, az igazság, az elnyomottak védnöke, egyetemes béke
megteremtése stb.).19 Tehát a monarchikus tradícióval kapcsolatban
nem csupán egy egyértelműen negatív eszkatológia található a
prófétáknál, hanem van egy pozitív vonulata is, amely Dávid
Sarjának igazságos és békés uralmára helyezi a hangsúlyt (vö. pl. íz
7,10-17; 9, 1-6; 11,1-9; Mik 5,1-5). A messiási várakozás eszkatológia
szempontjából fontos részeire a későbbiekben visszatérünk.
A Sinai és a monarchikus hagyományvonal mellett a klasszikus
próféták eszkatológiája integrálja - jóllehet inkább csak indirekte -
a pátriárkái ígéretek témáját is: az ősatyáknak megígért föld idegen
elnyomók kezére kerül, a sok utód helyett pusztulás és deportálás
tanúi lehetünk, s akkor még nem is beszéltünk a nemzetek feletti
uralomról.20
A Sínain és az ősatyáknak tett ígéreteken kívül a Pentateuchus
többi hagyománya is felbukkan a klasszikus próféták fogság előtti
„kohójában": Ozeás kifejezetten arról beszél, hogy Izrael megtérve
még egyszer megéli a pusztai vándorlás idealizált időszakát s
JHVH újra szövetséget köt vele és egyben az egész teremtéssel (Óz
2,16kk). de implicit módon a kivonulás-honfoglalás tradíció is
megtalálható a próféták üzenetében, amennyiben: Izrael azáltal lett
néppé, hogy JHVH kivezette őt Egyiptomból és országot adott neki
(vö. Óz 2,17; 12,10; 13,4). Bűnének következményeképpen Izrael
visszasüllyed a nemzeti nem-lét állapotába: „Visszatér Egyiptom
földjére, Asszíria lesz a királya, mert nem akarnak megtérni" (Óz 11,5).
Az eddigieket röviden összefoglalva a következőket mondhatjuk:
a Sinai- szövetségi tradíciót (vö. különösen a Mtörv. utolsó
fejezetei), akárcsak a királyságét vagy a pátriárkái ígéretekét, jövőre
irányuló várakozás kíséri, az eszkatológikus „vagy-vagy" feszült-
19 Jóllehet Jeremiás könyvének végső irodalmi formája a VI. századi
orákulumokat deuteronomisztikus interpretációkkal hozza, azt kell szem
előtt tartanunk, hogy Izrael közössége a könyvet mint egységes művet
fogadta el és így vette fel az ószövetségi Kánonba.
20 Azt, hogy a pátriárkái ígéretek mekkora krízisbe jutottak a babiloni
fogsággal, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy pl. az Ábrahám-ciklusba a
fogság alatti ill. utáni időszakban lezajlott reinterpretáció során bekerült
deuteronomisztikus és más eredetű kiegészítések (vö. pl. Ter 15 és 22).
54