Fodor György_Jövővárás az Ószövetségben

„A prófétai könyvek kialakulása során nemcsak egységesítették a
hagyományban megőrzött igehirdetést, hanem újraértelmezték és
további, nem a prófétától származó kiegészítéseket adtak hozzá. A
próféták tanítását ugyanis alapvetően a hívő közösség lelki szükségletei
miatt írták le és adták tovább. Felismerték, hogy az egykor,
a kortársak előtt elmondott igéknek a későbbi jelen számára is
jelentőségük van. A következő nemzedékek a prófétai igék gyűjteményét
a korukra is érvényes isteni üzenetként olvasták, segítségükkel
értelmezték a jelent és a jövőt. S miközben arra törekedtek,
hogy saját helyzetükre alkalmazzák a próféták szavait, Isten sugalmazó
tevékenységének irányítása alatt az elhangzásuk óta eltelt idő
tapasztalataival kiegészítették, sőt átdolgozták üzenetüket. Ennek
során mindig megmaradt az a meggyőződésük, hogy a próféta
szelleméhez híven járnak el, amikor tanítását gazdagítják, és ugyanakkor
hűségesen őrzik a rájuk hagyományozott örökséget.
A prófétai igehirdetés értelmezésében és bővítésében döntő
szerepe van a fogság élményének. A fogság előtti próféciát az állandó
hitetlenség és hűtlenség miatt túlnyomóan az eljövendő ítélet
fenyegetése uralja. A kilátásba helyezett büntetést később Júda és
Jeruzsálem pusztulásában látták bekövetkezni. A súlyos bajban, s a
fogság után is, figyelmük a jövő felé fordult, mert felismerték, hogy
Isten nem népe pusztulását, hanem üdvösségét akarja. Ezért, míg a
fogság utáni próféták hangsúlyozottan Isten Izrael iránti megújult
üdvözítő akaratát hirdették, a fogság előtti próféták ítélethirdetését
az üdvösség ígéretével egészítették ki. Ez több könyv szerkezetében
is kifejezésre jut: Izrael és a környező pogány népek elleni isteni
fenyegetésekkel kezdődnek, s az Izraelnek ígért jövő üdvösség
hirdetésével fejeződnek be.
A bekövetkezett történeti katasztrófa igazolta a fenyegető ítéletet
hirdető prófétákat. Ennek nyomán indul el az eszmélődés a
büntetés okai felett, amelynek folyamán a nép bűnét az isteni
parancsok iránti engedetlenségben ismerték fel. A bűnösség megvallása
előtérbe kerül az ítélettel szemben, a prófétát ezért megtérésre
hívó és bűnbánatra szólító szónokként értelmezik."13
Az egyik legismertebb példa a reinterpretációra az izajási triptichon
(íz 7,1-17; 9,1-6; 11,1-9): ahhoz, hogy a három teljesen különböző
helyen és időben elhangzott kijelentés egymással kapcsolatban
álló, messiási-eszkatológikus értelmű jövendölés-sor lehessen,
'3 RÓZSA, ibid., 33.
77