Dimensiuni ale limbajului n context carceral

óla.”(51.) A szövegben mindvégig jól látható a két eltérő Én-technika (görög és keresztény) váltakozása,
amely ebben az esetben mintegy kiegészíti, semmint kizárja egymást. Foucault nagyon jól árnyalja a kettő
közti viszonyt, azt állítván, hogy: „ A magunkkal való törődést hajlamosak vagyunk inkább immorálisnak
tartani (...) Ezt a felfogást a keresztény morálból örököltük, ahol az üdvösség feltétele éppen az önmagunkról
való lemondás: paradox módon azért kell önmagunkat megismerni, hogy képesek legyünk önmagunkról
lemondani.” 2 Az írás etikájának mint performatív identitásképzésnek a vizsgálatakor érdemes megfigyleni
azoknak a szubjektum-pozícióknak a váltakozását, ahonnan a beszéd érvényességet nyer: „S ahogyan
különböző formái lehetnek a törődésnek, a gondoskodásnak, úgy különböző formái lesznek az Énnek is.” 3 A
hermaphrodita mentalitásában egyáltalán nem biztos, hogy a homoszexuális kapcsolat és a gyónás
összeegyeztethetelen lett volna. Ez talán a mi kultúránk és mentalitásunk moráljában tűnik annak.
Feltételezhetjük, hogy Herculine úgyanúgy képes volt megbánni bűneit, mint amilyen szenvedéllyel és
odaadással viszonyult társához.
A fentiek alapján láthattuk, hogy az emlékiratban nem csak egyetlen diskurzusról van szó, hanem a
szexualitásról szóló beszédek sokaságáról, amelyek egyrészt intézményes/hatalmi formációkban öltenek
testet, másrészt pedig egy élettörténeti beszámolóban, amelynek diskurzusában az önrendelkezés praxisa
ellenére mindezek otthagyják nyomaikat. Ez jellemzi tulajdonképpen az emlékirat vallomásos jellegének
sajátos kettősségét: a vallomás ugyanis mint identitásképző gyakorlat az önrendelkezés praxisában olyan
életformát munkál ki, amelynek legfőbb irányelve Eros, vagyis a szexulitás mint az énazonosság egyik fontos
komponensének a megélése. A másik felől pedig a szöveg vallomásos jellege olyan aszketikus gyakorlatok
sorozatát indítja el, amelyek a szubjektumhoz képes mint külsőségi, hatalmi viszonyok az „igazmondás”
diszkurzív kényszerét alapozzák meg. Márcsak ebből a szempontból sem tartom a poétikai/retorikai
megközelítést adekvátnak, mivel ezek az önéletrajzi olvasás elvárásrendszereiben a fikcionális beszédmód
megértése mellett kötelezik el magukat. A hermafrodita emlékiratában pedig az önmagunkról szóló igazság
kimondása mindig egy belső, vagyis szubjektív és egy külső, vagyis hatalmi megalapozottságú diszkurzív
kényszer alapján működik. A szövegben „kitüntetett” helyet kapnak azok a hatalmi erőviszonyok, amelyek
legfontosabb ismérve és módszere a felügyelet, a megfigyelés , a kommunikáció fenntartása és a vallatás. A
hermafrodita „szexuális furcsasága” ugyanis rendkívül meghatározza jellemét, szervesen hozzátartozik testtapasztalatához,
amely végül is alárendelődik az orvostudomány technológiájának. Három nagy intézményes
hatalmi formáció kötelezi el magát, hogy Herculine testére ráírja szimbolikus üzenetét : a lelkipásztori, az
orvostudományi-patológiai, valamint az anyakönyvezetés intézményes gyakorlata. Azonban „ezek a
felszólítások és menekülések, ezek a körkörösen terjedő izgalmak nem egy tiszteletben tartandó határvonalat
1
Michel Foucault: Nyelv a végtelenhez = Nyelv a végtelenhez. 61.
2
Foucault i.m. 349.
3
Foucault i.m. 349.