A magyar ember

Ősvallásunk papjairól Theophylaktosz írja, hogy „a türköknek papjaik vannak”. 1046-banPéter király ellen fellázadt Vata fia János „táltosokat gyűjtött maga köré, akik éneket zengtekaz új hit ellen”. Honfoglaló őseink táltosai rendkívül nagy tudás birtokában voltak; mint atörzs legszűkebb vezetőrétegéhez szorosan hozzátartozóknak módjukban állt más kultúrákvallásaiból, papjaik tudásából a lehető legtöbbet eltanulva magukévá tenniük. Talán úgy ismondhatnánk, hogy a táltosok azok a nagy tudású emberek, akik a magyarság „kusza ésvéletlenszerű” szellemvilágát a Magyarok Istene alá rendezik. Őseink táltosai Belső-Ázsiátóla Kárpát-medencéig megtartva ősi feladataikat sokat változtak, ma úgy mondanánk„modernizálódtak”. A táltosok szerepe Európába érve fokozatosan halványodott, de a hagyománygyökerei olyan mélyek, hogy bizonyos formában a máig fennmaradtak; füvesasszonyok,javasasszonyok és jövendőmondók személyében; a táltosok egy-egy részfeladatát őkviszik tovább, asztrológiai ismereteiket az Alföld pásztorai hasznosították, termékenységrítusukpedig néphagyománnyá vált. Tevékenységükből sokat megőrzött a néphagyomány;legmarkánsabban a regősök ritmikus ütemű éneklésében vagy a busó-táncokban és a sokáigélő garabonciás diák személyében lelhetők fel nyomai, de szokásaink, nyelvi fordulataink, sőtnéhány régi helyneveink is őrzik személyüket. Ez a hitvilág semmiképpen sem nevezhető„primitívnek”, hanem a valóságnak az adott körülményekhez való alkalmazkodásánaktekinthető, mely a természettel, az ismeretlennel való szoros kapcsolatból ered. Az eltűnttáltos szerepe egy ősi hitvilág pusztulásának tragikus jele. A magyarság táltosai is arra asorsra jutottak, mint a magyarok közül sokszor annyian. Egy részük abbahagyta az ősigyakorlatot és a kereszténységet fölvéve igyekezett beilleszkedni az új, számára idegen társadalomba,más részük, aki ellenállt, kivégeztetett. Nem jelent meg többé „táltosló” és természetesokokkal magyarázták a lidérceket és a sokat jelentő szimbólumokból „díszítőelemek”váltak. A halottakat keresztény módon útravaló nélkül temették el, nem adtak melléjükútravalót és nem tették mellé használati tárgyait, fegyvereit. Az sem lett fontos, hogy a halotta felkelő Nap felé tekintsen. Az ősi hagyomány a civilizált Európában „babonává” minősült.A totemizmusŐseink társadalma vérségi kapcsolatokra épült; a vérrokonságot tartották a létező legszorosabbkapcsolatnak ember és ember között. A rokonok úgy érezték, hogy a vér titokzatosereje fűzi össze őket eltéphetetlen szálakkal. Összetartozásuk tudatát a közös ős tartotta ébren,akit ezért tiszteletben részesítettek. Amikor a pontos leszármazás már elhomályosodott, az ősjelképpé, totemmé változott. A leszármazottak valamennyien ugyanazon nemzetség tagjainaktekintették magukat és egész életüket az ebből fakadó parancsok és tilalmak szegélyezték. Aza tény, hogy a magyar csodaszarvas új hazába vezeti népünk őseit azt mutatja, hogy régmúltidőkben az ősanya és a vezető állat jelképe elmosódott.A „totemizmus” ismérvei a következők: egy embercsoport és egy másik természeti lény állkapcsolatban egymással, az emberek maguktól szimbolikusan totemektől származtatják, atotemeket ősüknek, rokonuknak és védelmezőjüknek tekintik és az embercsoportok és a totemközött rituális kapcsolat van, a totemeket tisztelni (de nem imádni!) kell, végül a totem egyembercsoport címerévé vagy szimbólumává válik, az emberek magukat a totem segítségévelnevezik meg, illetve különítik el. Totemisztikus elképzelések bontakoznak ki a régi magyartöbbnyire török eredetű férfi személynevekből, melyek egyúttal nemzetségeket is jelölnek. Ahonfoglaló magyar a totemizmus két formáját ismerte: a nemzetségtotemizmust és a családtotemizmust,azaz egy nemzetségen belül az egyes családoknak is megvoltak a különtotemjeik és totemállataik. Jellegzetessége a magyar totemizmusnak a madártotem (sólyom,keselyű, sas, ölyv, főnix, turul stb.), amely régen is gyakori volt és ma is az a belső-ázsiaitörök népeknél. „Az ősi magyar totemvilágban olyan motívumokra lelhetünk, amelyekgerincei a mai belső-ázsiai hitvilágnak is” (Gunda Béla).111