A magyar ember

Kőbe vésett és fába írt történelem(A magyarság ősi írása: az ún. „rovásírás”)A magyarság egy olyan szétesett Európába érkezett, amelyben csak a görögöknek, arómaiaknak (és az etruszkoknak) volt írása. Őseink a Kárpát-medencébe minden európaiírásrendszertől különböző olyan sajátos írásrendszert hoztak be, amellyel ma is 2600éves belső-ázsiai szövegeket el tudunk olvasni. Az 58 nyelvet beszélő Mezzofanti bíboros(1774-1849) Frankl Ágoston cseh nyelvésznek írta 1836-ban: „A magyarok maguk semtudják, hogy nyelvük milyen kincset rejt magában”. Sir John Bowring (1792-1872) az 1838-ban megjelent Life and Works I. kötetében pedig így emlékezik meg nyelvünkről: „A magyarnyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idő viharai karcolást sem ejtettek... amagyar nyelv eredetisége csodálatos”.Az ősi magyar írás eredetéről sok nézet alakult ki; egyik sem meggyőző. A türkök írása aszászánida pehlevi írással van legközelebbi rokonságban (Thomsen, Németh Gyula), amelyfeltehetően szogd közvetítéssel jutott el a türkökhöz. Vannak (Györffy Dezső), akik írásunkata mínoszi írásból, mások (Campbell, Bakay Kornél) viszont a sumer és az egyiptomi képírásbólvezetik le mondván, hogy a főníciaiak az egyiptomi képírásból elsősorban a mássalhangzóscsoportjelekből fejlesztették ki a rovásírást, az első betűírást. Akármelyik kultúrterületrőlszármaztatjuk is a magyar írásbeliséget, kapcsolatai nem az Urál-vidékére,hanem az ókori magaskultúrák világába vezetnek. Az őshorezmi és „az ősi magyar írás”jeleinek nagyszámú egyezése arról tanúskodik, hogy a magyar írás jelkészlete már a Kr. előttimásodik évezredben „összeállt”.Őseink írásának első anyaga feltehetően a fa volt, íróeszköze pedig a véső vagy valamilyenéles szerszám lehetet, mellyel a fába vésték, rótták írásukat. Nyilvánvaló – ahogyan erről akínai évkönyvek is megemlékeznek – a hunok lágy anyagra is írtak, ezek azonban csak elenyészőmennyiségben maradtak meg. Mivel a rovás nehéz mesterség volt ezért törekedteka rövidítésekre, hogy kevés jellel sok jelentést fejezhessenek ki. A rovó rövidítéseit a magyarnyelv törvényeihez igazította, afféle „gyorsírási” rendszerrel dolgozott. Ősi írásunkban mindenhangra – szótagra – önálló jelet használtak, ezért nyelvünket csak ősi rovásírásunkkal lehetleírni, kifejezni és gyerekeinket csak ennek szellemében lehet a magyar írást és olvasást ma istanítani. (Ma azért van annyi dyslexiás gyermek, mert az „angolszász” módszerrel akarják afiatalokat magyar nyelvre tanítani.) Amikor a magyarság áttért a latin betűs írásra, a latinban13 hangunkra (dzs, stb.) nem volt jel, ezért olyan nyelvezet jött létre, amelyet a magyar embersohasem beszélt. Mivel jelentőseb rovásfelirataink először Erdély területéről kerültek elő(Tászoktető, Énlaka stb.), ezért ezt az írást tévesen „székely-magyar” rovásírásnak nevezték,holott ez az írás sem a székelyekhez nem köthető, sem pedig rovásírás nem volt.Az ősi magyar írás kutatásaKrónikásaink hagyománya írásunkat „hun” vagy „szkíta” írás néven emlegetik. Kézai Simonnála XIII. században „a székelyek betűiről” olvasunk. Kálti Márk, majd a Bécsi Krónika aXIV. században azt írja, hogy „a székelyek, akik a szkíta betűket még nem felejtették el, nempapírra írnak, hanem pálcákra rónak, kevés jellel sok értelmet fejeznek ki”. Bonfininél eztolvassuk: „a székelyeknek szkítiai betűik vannak”, Székely István pedig 1559-ben arróltudósít, hogy „a székelyek hunniabeli módra székely betűkkel élnek mind e napiglan”.85