A magyar ember

és különleges életerővel bír. Sörénye felálló, egyenes, bőrszíne egérfakó fekete lábvégekkel,testén csíkok láthatók, de a hátcsík általában kifejezett. A fej egyenes vagy „kosfej”, a testhezképest aránytalanul nagy, a fejtetőn az üstök kicsi vagy hiányzik, jellemző a csapott far; afekete farok alsó része igen durva szőrökből áll, a lábszárak rövidek, zömökek, a paták kemények,nagyok, laposak és a marmagasság 125-130 cm közötti. A mongol vadló a przewalsi lóés egy ázsiai későbbi idegen fajta kereszteződéséből jött létre több ezer évvel ezelőtt. A baskírló fő elterjedési területe Özbegisztán, Kazakisztán és Türkmenisztán; igás- és hátaslókéntegyaránt alkalmas; przewalski lóból és a tarpánból fejlődött ki. Belső-Ázsia „használati lova”az igénytelen, rideg tartású przewalaski ló volt. A hunok és őseink másik lova a nagytestű,nemes megjelenésű „vezérló”, az achal-tekin (tegin) volt, amelynek „visszanemesítése”megtörtént; egyetlen magyarországi ménese Pusztamérgesen van.A Kínai Évkönyvek szerint „a hun nép harcban és viszályban lóhátról építette ki birodalmát sszerzett hatalmat és tekintélyt az északi népek százai fölött”. A ló ezeknek a népeknekgondolkodásában a harcnak szinte már személyes résztvevőjévé vált, így a belső-ázsiaitürköknek nemcsak hőstetteiről értesülünk, hanem lovai színéről és milyenségéről is. E népektörzseinek neve nem egyszer lovaikról kapta nevét, mint „pej-csődör” vagy „tarkalovú” stb. Alovak színének a belső-ázsiai népeknél nagy jelentősége volt; a besenyő törzsnevek mindegyikeösszetett szó; az első elem lószínnév. A Kínai Évkönyvek szerint a hunok csapatainak aharcon belül más-más színű lovai voltak.Honfoglalóink lovairól a szakemberek között hosszú vita folyt, hiszen a sírokba helyezettlókoponya mellé a lovaknak többnyire csak a lábvégeit helyezték, márpedig ebből nehézmegállapítani a ló rendszertani helyét és marmagasságát. E problémát a telep-ásatásokkönnyítették meg, ahol őseink lovainak többi részét is megtalálták. Vörös István őseinklovairól való kutatását a következőkkel összegzi: „A Kárpát-medencében és a Középső-Volgavidékén az alacsony és a közepes marmagasságú lovak aránya közel azonos, a Középső-128