A magyar ember

2. Pamíri (pamiro-fergánai, közép-ázsiai, folyóközi- vagy anatóliai) típus őshazája a Pamírvidéke, a Tien-san, az Altaj, Közép-Ázsia valamint az Iráni-magasföld. Az e típushoz tartozóembereket temettek a belső-ázsiai asztanai és az ordoszi temetőkbe. A Kárpát-medencébeelőször a hunokkal, majd az avarokkal és Árpád magyarjaival került be. Az alföldimagyarságnak egyik jellemző típusa, ilyenek a „kiaszott arcú alföldi parasztok”; előfordulásáta Kárpát-medencében 10-15 % körülire tesszük. A termet az előbbinél magasabb; a férfiaké170 cm vagy az fölötti. A testalkat általában szikár, a fej viszonylag kicsi, igen rövid, a nyakszirtáltalában lapos, az arc hosszú, az orr jelentős mértékben kiáll az arc síkjából és általában egyeneshátú, a járomívek erőteljesek. A színkomplexió sötét, a haj zsíros tapintású, ritka szálú és vastag.3. Taurid („kaukázusi”) típus részben a török, részben a szkíta-, szarmata- és jász népekrejellemző; a magyarságnál a hun kortól kezdve az avar koron és a honfoglalás korán keresztüla máig 5-8%-os gyakorisággal előfordul, de a kiskunoknál és Baja környékén akár 14%-os islehet. E típus őshazája Elő-Ázsia, a Kaukázus, a régi Mezopotámia és Perzsia, majd az Iránimagasföld.Az arányos testalkat középerős, a férfiak átlagos testmagassága 160-166 cm volt,ma ennél lényegesen magasabb. A fej rövid és magas, a homlok középszéles, a nyakszirt kismértékben lapos, az arc középhosszú, a járomívek oldalt kissé kiállóak, lefelé keskenyedők,az orr közepesen húsos, nagy és az arc síkjából erősen kiálló. Az orrgyök és az orrhátközépszéles, az orr vége többnyire meggörbült, a szemek viszonylag kicsinyek a fül gyakranelálló. A szem- és a hajszín sötétbarnás-fekete, a bőr világosbarna, a haj vastag szálú, egyeneslefutású vagy kissé hullámos, a testszőrzet erősen fejlett, a szakáll és a szemöldök dús.4. Kelet-balti vagy kelet-európai típus azon kelet-európai sztyep lakóra jellemző, amelyen amagyarok elődei, a magyarok, majd a besenyők, a kunok és a jászok is áthaladtak. Bár amagyarok ősi szálláshelyeire nem jellemző, a levédiai és etelközi szállásterületen az ott lakónépekkel való keveredésből vagy a magyarokhoz csatlakozott népektől származik. BenczurGyula e típust festette meg „a magyarnak”, mondván a szakmailag téves közhelyet: „sem nemszőke, sem nem barna, fakószínű a magyar fajta”. Ennek oka az volt, hogy e „letompult”79