A magyar ember

Ősköltészetünkről és a magyar népmesérőlA magyar népmese olyan kincs múltunk keresésében, amelyet a mai napig nem aknáztunkki. Gazdagsága, sokfélesége a világon egyedülálló. Tulajdonsága, hogy teljes tisztaságábantükrözi az ősi tudás áthagyományozott egyetemességét. A nép sokkal igazabbantudta a magyar történelmet, mint a krónikaírók. Bebizonyosodott, hogy a „parasztokcsalfa meséi” és a „hegedősök csacska énekei” nemegyszer hűségesebben őrizték múltunkat,mint a történetírók.A magyar nép ősköltészetének gyökerei a vallás, nevezetesen az őskultusz világába nyúlnakvissza. Az ősök szellemének tiszteletével együtt járt tetteik emlékének megőrzése és felelevenítése.A halotti tor és emléktorok alkalmával elbeszélték a halott nevezetes tetteit,vadállatokkal, emberekkel és elemekkel vívott küzdelmeit. A hadászatban, harcban kiválóhősök, vezetők, fejedelmek, hadvezérek tetteit mesés elemekkel tarkítva, kerek elbeszélésbe,gyakran ritmikus sorokba foglalták és mesélve, dalolva, szavalva adták szájról-szájra. Egy időután a vallási szempontok háttérbe szorultak és megszülettek a hősmondák. Az élő vezérek ésfejedelmek tetteiről hősi énekeket, dalokat szereztek és ezeket az elődökről szóló énekekkelegyütt immár hivatásos énekmondók adták elő a lakomák fűszeréül. A hősmondák mellett anép ajkán mesék keletkeztek, melyeknek középpontjában csodás természeti tünemények,szörnyállatok, az ember sorsát irányító jó és rossz szellemek, tündérek, boszorkányok,ördögök és a szellemekkel cimboráló varázslók álltak. A kereszténység felvétele után e régimondák és mesék egy részét újak kiszorítják és csak néhányat őrzött meg közülük középkoritörténetírásunk és népi hagyományunk. Ezek a nép lelkébe olyan erősen beleivódtak, hogyhősi énekeink, balladáink és meséink minden idegen hatás ellenére megérték a mát.Balladavilágunkban és népmeséinkben ma is ott van egész Belső-Ázsia, Közép-Ázsia és aKaukázus.A magyar népmese a történeti korbanA magyar ősköltészetnek néhány korunkig megőrzött gyöngyszeme az uralkodóház hunszármazásának történeti hagyományát és a nőrablás régi szokásának emlékét fenntartóeredetmonda, az Álmos tetteiről mesélő vallásos színezetű Turul-monda, a fejedelemválasztásés vérszerződés, a fehér ló, Lél kürtje, az erős Botond és még sok más gyönyörű monda, melya későbbi mondákban és népmeséikben felismerhető ősi elemekkel és motívumokkal együtt amagyar népfantázia termékenységének és az ősi monda- és meseköltészet gazdagságánakékesen szóló tanúi. Ezek a mesés elemekkel átszőtt hősmondák és népmesék – a magyarköltészet és egyben a magyar történelem első termékei – szájhagyomány útján szálltaknemzedékről nemzedékre. Feljegyzésükre nem gondoltak, noha az írás mesterségét ismerték.Anonymus krónikájában írja, hogy mégis „a regősök csacska énekeiből” és a „parasztok hamismeséiből” tudta meg „az olyan igen nemes magyar nemzet az ő származásának kezdetét és aző egyes hősi cselekedeteit”. Régi kódexeinkben (Jókai Kódex, Döbrentei Kódex) a mese mégrejtvény értelemben szerepelt, mai értelemben csak 1733-ban bukkan fel. Idősebb CsériVerestói György (1698-1765) halotti búcsúztatójában olvassuk: „Nem hiszem, hogy egynemzetben is volna ennyi mese és szófiabeszéd a tündérországról, mint a magyarok között.Erről beszélnek a lányok a fonóban és a kalákában. Ama lógózó és heverő inasok is, kikhivalkodásnak piacára kiülnek, ezzel csapják a legyeket a szájokról, költvén hivalkodóélményekkel tündérkirályokat, tündérleányokat, sőt némelykor tündérparipákat is”. A XIX.század fordulóján a mese és a monda egymás mellett élt. A magyar mesevilág megmaradását118