A magyar ember

Társadalmi szervezettség ésrétegzettség az ősmagyaroknálA ló háziasítása és a lovaglás az emberi elme egyik legnagyobb és legjelentősebb „találmánya”.A lóval való közlekedés jelentősebb találmány volt, mint a vasút feltalálása.Szemben az európai „világnézettel” a nagyállattartó lovakkal gyorsan közlekedni tudó népekfejlettebb civilizációt feltételeznek, mint a letelepedett társadalmak. E társadalom mozgásáhozigen sok lóra van szükség, ezeknek tartása, nemesítése és használata nemcsak középpontja apolitikai és társadalmi tevékenységüknek, hanem a civilizáció és a kultúra kiformálója is. Ahagyományos európai társadalomtudomány a nagyállattartó lovas társadalmat nem önállócivilizációs életformának, hanem a kultúra és a civilizáció egyik lépcsőfokának tekinti; enézetnek egyik oka, hogy e társadalmak alig hagytak maguk után maradandó emlékeket(palotákat, templomokat stb.). Amíg az urbánus társadalom gócpontokba tömörül, elviseli azsúfoltságot, és a környezetét feldíszíti, valamint tiszteli a monumentalitást és erénye azalkalmazkodás, addig a rurális társadalom a kötetlenséget értékeli, a távolságok leküzdésérelóra ül, a díszítés helyett új és esztétikus környezetet keres, tiszteli a gyorsaságot, szereti afüggetlenséget és életeleme a mozgalmasság. A lovas társadalom nem hozott létre monumentálisalkotásokat, helyette olyan civilizációs és kulturális „készítményekkel” látta el magát,melyet állandóan és könnyen magával hordozhat. Az európai embernél magasabb fokon álltöltözködése, fegyver- és ékszerviselete, utazási kultúrája, lakáskultúrája és hiedelem- ésszellemi világa. Művészeti alkotásainak anyaga könnyű és kicsi; könnyen szállítható azékszer, a szőnyeg, a rovásírás, az ötvösmunka, a tánc, a hangszer és az ének. Az emberiség alovas népeknek – így őseinknek – köszönheti a művészi fafaragást, a női kézimunkát, amagasabbfokú zenét, a táncot, a mesét és a mondavilágot is. A „civilizált” világ ma nem azókori parti népek tógáit és a germánoknak körszíjakkal összefűzött ruhadarabjait viseli,hanem a mi őseink nadrágjainak, csizmáinak, sapkáinak, kesztyűinek és kabátjainakmodern változatát, valamint őseinktől származik Európában a fehérnemű, mint ruhadarab.A civilizált világ őseinktől kapta a lovaglás tudományát, a kengyelt, a nyerget és asarkantyút. Az európai ember nem kétkerekű talyigára ül, hanem őseink kormányozhatótengelyű kocsijára, melynek még a nevét is átvette, tőlünk ismerte meg a könnyűlovasságot,a fegyveracélt, a kardvívást, a magasszintű lótenyésztést, az „modern” íjat, anyilat és a pányvát valamint a rendszeres fürdés „tudományát” és igényét.Az európai történészek és a magyar monarchikus-marxista kutatók őseink nagyállattartó lovaskultúráját önkényesen „nomádnak”, a „kulturáltabbjuk” félnomádnak nevezte. Márpedig„nomádnak” olyan pusztai állattartó kisebb közösségeket értünk, amely a legeltetett állatokkalegyütt változtatja lakhelyét és szilárd telephelyet nem épít. Helyváltoztatásra főként atermészeti viszonyok kényszerítik az, hogy az állatok egész évi eltartásához szükséges legelőegy szűkebb területen nem áll rendelkezésükre. Miután őseink nem ebbe a „kategóriába” tartoztak,történészeink behozták az általuk kitalált „félnomád” életmódot, amelyet ráerőltettek amagyarok elődeire. Igyekeztek szemet hunyni afölött, hogy őseinknek már Belső-Ázsiábanfejlett mezőgazdálkodása volt és szálláshelyeiket kizárólag nagyállataik legeltetése céljábólhagyták el egyes csoportjaik, ezért a tudománytalan „félnomád” jelző helyett indokolt„nagyállattartó lovas népekről” beszélni.A lovas társadalmaknak Európában a nagy területi igényeik miatt kellett széthullaniuk.Őseink képesek voltak e váltás szükségességét megérteni; ezért tudtak megmaradni. Egy törzslélekszáma katonai kritériumok alapján 50-70 000 fő, ugyanis a törzs azon egység, amely avédekezéshez vagy a támadáshoz 10 000-nyi harcossal tud hozzájárulni. Egy nép kialaku-180