A magyar ember

Írott források, amelyekből ismereteket szerezhetünka magyarok elődeiről és a magyarokrólA magyarok ősei Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe való jutása előtt mindig nagy kultúrnépeklátókörében mozogtak. Mivel a finnugrizmus őseinket csak az Urál-hegységtől keletrefekvő területről – „az Ob-folyó alsó folyásvidékéről” – „indítja”, így a magyarok korábbi őstörténetérevonatkozó adatokat nem vette figyelembe, pedig, a magyarság finnugor eredetérőlegyetlen auktornál sem olvashatunk. Sajnos – ideológiai okoknál fogva – a magyarság eredetérevonatkozó írott forrásoknak csak kis részét fordították le magyarra és adták közre, pedigcsak a forrásmunkák alapján is felvázolható lenne őstörténetünk. A kevés közreadott forrásmunkátpedig „szövegkritika” címén elferdítették és az éppen időszerű ideológiának megfelelőenmagyarázgatták. Tették ezt abból a felismerésből, hogy aki uralja a múltat, kézbentartja a jelent és formálja a jövőt is. Legjobban a magyar ember számára „legszentebb”nemzeti krónikáinkat degradálták, mondván, hogy azok tudatosan torzították és ferdítették azigazságot. Márpedig a forrásokat úgy kell olvasni és érteni, ahogyan azokat írták.I. Kínai források a hunokrólA kínai dinasztikus évkönyveken kívül az enciklopédiák, a dokumentumgyűjtemények és azutazók leírásai nagymértékben gazdagítják a Belső-Ázsiáról és népeiről szerzett ismereteinket.Ezek a legősibb gyökereinkre vonatkozó forrásmunkák közül sokat Éduard Chavannesfranciául, Johannes Jacob Maria de Groot németül és H.J. Bicsurin oroszul adott ki; magyarulezekből semmi sem jelent meg. Márpedig a kínai források ismerete nélkül őstörténetünkkétezer éve nem ismerhető meg. A kínai történetírók úgy írtak a hsziungnúkról, hogy egyesáltaluk használt szavakat az ő szájukba adtak. Így például megtudjuk, hogy leányaik aházasság előtt „szüzek” voltak és a szegény ember rossz időben „odúba” húzódott. A kínaiforrások tanulmányozása révén sok eddig „ismeretlen eredetű jövevényszónak” tartott szótmegtalálunk őseink Belső-ázsiai hazájában.- A hunokról sok adatot Konfúciusznál (Kung Csiunál Kr.e. 551-479) találunk, aki a hunokatsenjün néven említi, mint olyan népet, amely már 350 éve a Góbi-sivatag peremvidékén él.- Szuó sokat ír a hunokról a Kr. előtti II. században.- Szemacsien (Sza-ma-Kien Kr.e. 145-90) a szerzője a Si-ki (Történeti Feljegyzések) címűmunkának, amely mű a kínaiakkal kapcsolatban álló népekről szól. Munkája 110. fejezetébenírja le a hsziungnúkat (hunokat) és a nála jüecsi néven szereplő onogurokat. Tőle megtudjuk,hogy a hsziungnúk „főleg lovat, tehenet és juhot tartanak... földeik területekre vannakfelosztva, s ezek különböző vezetőik ellenőrzése alatt állnak... Hosszú távú fegyvernek az íjatés a nyilat, közelharcra a kardot és a dárdát használják”. Szemacsientől megtudjuk, hogy ahunok bőrövvel összefogott kabátfélében (kazakban) járnak, lovagláshoz nadrágot és csizmátviselnek.- A Dinasztikus Évkönyvek szerzői a „24 hivatalos történeti mű” íróinak számítanak. Közülükszámunkra különösen a Csien Han-su (a Korai Han-dinasztia története Kr.e. 206 – Kr.u. 24), aHou-Han-si (a Kései Han-dinasztia története Kr.u. 24 – Kr.u. 220), valamint a Szan-kuo-csi(Három Királyság története Kr.u. 220-280) értékes, mert nemcsak a hsziungnúkról, de másKínával kapcsolatban álló népekről is írnak. A Cin-Sou (Cin-dinasztia története Kr.u. 265-419) és7