A magyar ember

A szablyáink használatáról a Walhtarius eposz így emlékezik meg: „pannóniai, azaz magyarmódra csak az egyik oldalról ejt sebet”. Plano Carpini 1247-ben a belső-ázsiai szabályát ígyjellemzi: „a gazdagoknak hegyes végű egyélű, kissé hajlott kardjuk van”.- Az „Attila-kard”. A sors ajándéka, hogy ránk maradt egy remekmű, aranyborításos szablya,amely soha nem volt a földben. Ma a német-római császárok koronázási kincsei közt találhatóa bécsi Schatzkammerben. Az osztrákok ugyan azt tartják, hogy az aranyveretes szablyátHarun al Rasid ajándékozta Nagy Károlynak, de ez időrendi okoknál fogva sem lehetséges. Avalóságban az Árpádok kincstárából I. András király (1046-1060) özvegye, Anasztáziakirályné, Salamon király édesanyja „Attila kardjaként” adta ajándékba 1071-ben NordheimiOttó bajor hercegnek, aki 1063-ban trónra segítette a kis Salamon királyfit. Mivel az ÁrpádcsaládAttila ivadékának tartotta magát, így e kardot is Attila kardjának tartották. A szablyaegy IX-X. századi magyar kovács és ötvös remekműve. A megtört markolatú 90,5 cm hosszú,markolatát és tokját leveles indás szalagrendszer ékesíti. A penge vércsatornáját két egymásbakulcsolódó sárkány erősen növényesített alakja díszíti. A kard markolatánál megfigyelhető,hogy a fogantyúrész faborítása jóval túlnyúlik a markolatvason, megnöveli azt, így a markolatviszonylag hosszú. Az Attila-kard a mesés „sárkányölő kardok” sorába tartozik, akárcsak aprágai normann díszítésű Szent István-kard.202