A magyar ember

írott források szerint a pannóniai borok savanyúak voltak és nem tartoztak a kedveltek közé.A római kori szőlők megérték a honfoglalást, hiszen a közben betelepült hunok és avarok isismerték a szőlőművelést. A X. és a XI. századból egyre több említés történik a magyarokszőlőműveléséről és a szőlőművesekről. A kereszténység felvétele után betelepített szerzetesekhazájukból magukkal hozták az általuk megszokott szőlőfajtákat. A badacsonytomajipálos kolostornak 1313-ban Ladomér fia szőlő területet adományozott; állítólag itt termeltekfrancia szerzetesek által hozott burgundi eredetű Pinot gris szőlőt, és éppen ez nálunk Szürkebarátkéntismertté vált fajta tette híressé Badacsony vidékét. A Furmint francia származású ésa XII-XIII. században került Tokaj-hegyaljára és az egri borvidékre. Legkorábbi szőlőfajtáinkközött ott volt a Gohér, a Bakator, a Kék és Fehér kecskecsöcsű, a Bajor, a Furmint, aFehérszlanka, a Vékonyhéjú, a Betyárszőlő, a Fügér, a Mézes, a Lisztes, a Bakafánt, a Dinka,a Berkenyelevelű, a Szagos bajnár és a Rózsaszőlő. A középkorban Magyarországra a fehérborok, így a fehér szőlők voltak a jellemzők. Mátyás király Chamegnéből és Burgundiábólvörös szőlőfajtákat hozatott. Uralkodása alatt került be a Kadarka. A középkori európaiforrások kétféle magyar borról emlékeznek meg: egy magasabb alkoholtartalmú vinumfrannicumról és egy gyengébb minőségű vinum hunnicumról. Csoma Zsigmond úgy véli,hogy a magas művelésmódot igénylő szőlőfajták (Szilváni, Leányka, Nagyfügér, Kolontár ésCsókaszőlő) az ősi szőlők leszármazottai, hiszen Belső-Ázsiában a mai napig ilyenszőlőművelést folytatnak.176