A magyar ember

Az ősmagyarok földművességeŐseink földművességéről azért indokolt írni, mert több szerző Árpád népét úgy állítja be, mintamely nemcsak afféle „lovasnomád”, hanem „nomád” kultúrával rendelkezett és aföldművességet és az állattartást Kelet-Európában a szlávoktól vagy itt a Kárpát-medencébena morva-szlávoktól vagy más népektől „vette volna át”. Ennek a felfogásnak a korabeliauktorok éppúgy ellentmondanak, mint temetőink és településeink tanúságai. A honfoglalásidején a Kárpát-medencében már hun-avar maradék-lakosság élt, amely ugyancsak Keletrőlhozta magával a földművesség és állattartás ismeretét. Honfoglalóink magas szintű „farming”(földet művelő és állattartó) gazdálkodást folytattak; gazdagságuk jelentős részét nagyállatállományuk és szakszerűen művelt földjeik adták. Ha honfoglaló őseink afféle nomádpásztorok lettek volna, akkor a környező népek tengerében éppúgy eltűntünk, felszívódtunkvolna, mint az a népvándorlás szinte minden népével megtörtént. A honfoglaló magyarságéletmódjára és mezőgazdaságára vonatkozó források szűkszavúak, de azért megtaláljuk bennemezőgazdaságunk bizonyosságait, csak el kell szakadnunk a finnugrista toposzoktól, mint a„téli-nyári szállás”, a „félnomád életmód”, a „ligeterdő”, a „szláv jövevényszavak”, a „nomadizálás”stb. Gardézi pl. így ír a magyarokról: „Szemrevaló és szép külsejű emberek, nagytestűek, vagyonosak és szembetűnően gazdagok, amit kereskedelmüknek köszönhetnek... sokszántóföldjük van”. Fodor István régész a maga visszafogott stílusában így fogalmaz:„Kétségtelen, hogy honfoglalóink jelentős földművelő népességgel rendelkeztek, s ennekaz életmódnak számos hagyományát Keletről hozták magukkal”.Balassa Iván ősi ekéinket és ezeknek szókészletét vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy„ekéink technikailag igen magas szinten álltak”, amit többek között az erre vonatkozószókészletünk is bizonyít, mint pl. a szánt, az ás, a köldök, a köpű, a szarv, az eke, a fő, azeketalp, a szántóvas, a laposvas, a hosszúvas, a vezér(rúd) stb. szavunk. „Sikerült megállapítanom– írja Balassa Iván –, hogy a bolgár-török szavakból egy túróeke (ralo) egészét összelehet állítani”. Kelet-európai analógiák és honfoglalás kori sírleletek alapján kimondhatjuk,hogy honfoglalóink ismerték az ekét, az ásót, a kapát, a sarlót, a csépet, de legtöbbszörmás típusokat használtak, mint a későbbi korokban. Gabonáink és növényeink szavainaknagyrésze is ótörök eredetűek, mint: búza, árpa, arat, boglya, gügyü (maroknyi nád), gabona,tarló, őröl, kölyű (gabona széthúzása), szór (gabona tisztítása), dara, ocsu, gyümölcs, alma,körte, mogyoró, dió, kökény, som, szőlő, karó, kocsány, szűr, bor, borsó, bors, kender, kóró,tiló, csepű, orsó, torma, üröm, kabak, komló, csalán, gyom, gyertyán, gyűrűfa, kőris, tátorján,bojtorján, kalokány, katáng, gyopár, gyékény, cötkény, kökörcs, kökörcsin, kikirics, káka stb.- Eketípusaink. 1. kampóseke (szoha), melynek két vasa befelé összefordul és csak karcolja aföldet (karcolóeke); az irtásos földművelés talajfelszínét formázták vele; 2. túróekék (akapusz-ok)szimmetrikus ekevasai között volt 12-14 cm-es és 24-28 cm-es. A már használatbanlevő földet szántották vele. Olyan talpon csúszik, amelynek hegye szimmetrikus, dárdahegyalakú vassal van ellátva, ezért „talpas ekének” is nevezik. 3. Ágyeke (szaban) már jobbanmegdolgozza a földet, azt oldalra fordítja, ezért fordítóekének is nevezik. Az ekék vasa aszimmetrikusak,hosszúk elérheti a 40 cm-t, szélességük 28 cm-ig terjedhet, vastagságuk 1 cm,szélükön megerősítették, hogy parlagokat és szűzföldeket könnyebben fel lehessen törni;változatai: a váltóeke és a kerülőeke, ez utóbbinak a csoroszlya mellett erősen aszimmetrikusekevasa, taligája és kettős szarva van. Őseink használták a fogatos ekét, amely elé természetszerűlegökröket fogtak. A fogatos eke vasa 40 cm-nyi volt és 5 kg-ot nyomott. A csoroszlyákhossza 40-60 cm, szélessége 3-5 cm volt. Európába a szügyhám a belső-ázsiai népektől kerültbe. A szarvtalpas eke szarvát és talpát egyetlen fából faragták vagy a két fél szarvtalpat169