A magyar ember

A ruhaanyagok egy része arab-perzsa és bizánci kézen jutott el a magyarokhoz, a „brokát”elnevezés a perzsáktól került a törökökhöz, így hozzánk is. Török eredetű szó a bársony is;ruhaanyagként való használata őseinknél általános volt. Ibn Ruszta leírja, hogy „a magyarokselyembrokátot, szőtteseket és más bizánci iparcikkeket vásárolnak a bizánciaktól”. Gardézi aköznép „kendervászonból, lenvászonból, bőrből, prémből és nemezből” készült ruháit említimeg. A „vászon” szó perzsa eredetű; példázza a lovas népek szerepét a ruházatok kialakulásánál.„Kender” szavunk egyaránt jelentett kendert és lent, az arab „katan” szó viszont lent,lenvásznat jelent; nyelvészeink szerint lehetséges, hogy „kötény” szavunk innen származik.Nem említették az auktorok a természetes gyapjúból készült ruhaanyagokat, hiszen ezEurópában ismert volt. Őseink a szláv eredetű „ruha” szó helyett régebben „öltő” és „gúnya”néven nevezték viseletüket. Az említett anyagokon kívül természetesen hidegben állati bőröketis hordtak. Őseink hétköznapi viseletükhöz a vászon, a bőr, a nemez stb. ruhaanyagokat ésa ruhákat maguk állították elő.A férfi-viselet- A férfiak (és nők) felsőtestét felálló nyakú rövid finom kender- vagy lenvászonból készültdísztelen ing fedte, melynek fodrozódó ujját csuklójuknál, amint a nadrágot a bokánálleszorították. Ilyen leszorító ezüstpántok a zempléni sírból is kerültek elő. Az ing nyakamereven felállt, akárcsak a mai „orosz” ingeké, de volt olyan honfoglaláskori ing is, amelyközépen gombolódott. Voltak változatok, ahol az ing szinte a térdig ért és amelyet derékonszéles bőrövvel szorítottak le. Ezen bevarrott ujjú ing mellett gyakori volt a mellévarrottszabású ing, amelynek ujjait közvetlenül a nyak mellé varrták és korcban futó madzaggalhúzták össze és a könnyebb felhúzás céljából kis négyszögletes hónaljfolttal, ún. pálhávalláttak el. A ruhák összekötésére gombokat, pitykéket, szalagot és kötőt használtak. Azegyszerű varrásból alakult ki az inghímzés divatja. A férfiak és a nők – mint minden belsőázsiailovas nép – altestükön is hordtak hosszú alsóruhát, amely szintén lenből vagy kenderbőlkészült. Hideg idő esetén több alsóruhát is magukra öltöttek. A felsőruha alatt teljes alsóruházatotis viseltek; és az alsóruha viseletének divatját a magyarok hozták be a„kultúrált” Európába. Ezt az alsóneműt a „szkíta kabáttal” együtt a bizánci források is megemlítik.A férfiak szűk alsónadrágját korcba fűzött zsineggel húzták össze és kötötték megderékon. A férfiak mokaszinba vagy csizmába befogott bő nadrágot viseltek, amilyent ahunok kecskebőrből készítettek. (Itt meg kell jegyezni, hogy a vászonból készült bő „gatya”a szlávok alsóruhának hordott ruhadarabja volt, amely a XIX. században „bővült” és rojtosodottmeg fitogtatva a paraszti gazdagságot; semmi köze őseink viseletéhez). A „székelyharisnyához”hasonló szűk posztónadrág sem volt őseink viselete, az csak a XII. századbanidegen hatásra jött divatba.- A férfiak felsőruhája ujjas, derékban övvel átkötött, textilből vagy bőranyagból készültderékon alul – combközépig – és „háromnegyedes” nemesfém veretekkel vagy felvarrottérmékkel ékesített ujjas kabát, a kaftán volt. E kabát vagy gombra nyílott, vagy a két szárnyatövvel szorították a testhez. E kaftán jobbkezeseknél balról jobbra nyílott, hogy a nyilazásnálne legyen akadály. A lovaglás miatt a kaftán nemcsak hátul, de kétoldalt is fel volt vágva. Ezta kabátot a bizánci történetírók „szkíta kabátnak” nevezték. A dolmány csak a török időkbenkerült hazánkba, a zeke vagy kankó is kései származék. A nemezből készült kepeneg (köpönyeg)neve ótörök eredetű és ősi belső-ázsiai viselet. Ez eredetileg nemeztakaró lehetett,melyet rossz időjáráskor vettek fel. A szőrős bőrből készült ködmönnek, mint ujjas szőrmeviseletnekvan rövid és hosszabb változata; ősi eurázsiai türk viselet. Régebben bekecsnek,kozsoknak, dakunak és kuzsnak is nevezték. A régebbi fajták egyenes szabásúak voltak, azújabbak derékban toldottak.192