A magyar ember

Máramarost lepték el. Nyomulásuk azonban agresszívé vált és egyre erősödött. Többségüknem szervezett telepítés formájában, hanem folyamatos beáramlás következtében foglalta elelőbb a szász és magyar falvak környékét, majd egyre beljebb hatolt a településekbe. AXVIII. században Erdélyben még csak 250 000-en voltak, de e század végére számuk mármegközelítette a 800 000 főt. 1844-ben már ezt írják memorandumukban az erdélyi nemesek:„Ez a jövevény és idegen nép annyira elszaporodott, olyannyira elárasztotta Erdélyt, hogy úgylátszik három bevett nemzete közül kettőt, ha nem is múl felül, de már felér vele”. Romándiaszpórák Szatmár megyében a XVIII. század derekán jelentek meg; Nyíradonyba 1836-ban,Nyírcsanádra 1740-ben, Újfehértóra 1769-ben, Nyírlugosra és Kiskállóra az 1770-es évekbenkerültek.A dákoromán elméletről. A hivatalos román történetírás kidolgozta, vallja és terjeszti adákoromán kontinuitás elméletét, amelynek a lényege az, hogy a románok egyenes leszármazottaia Római Birodalom Dácia nevű tartományában élt romanizált magaskultúrájúdákoknak, azaz a románok már a magyarok bejövetele előtt ott éltek Erdélyben, tehát ők azőslakók. A dáko-román elméletet valló ideológusok Anonymusnak ama leírásával bizonyítjákerdélyi ottlétüket, amelyben azt írja, hogy „Erdély sóban és aranyban gazdag, blach (vlach?)és szláv lakói gyengén vannak felfegyverezve...” Anonymus gestájában azonban nem avlachokról, hanem (blacus, blasii) népről ír, amely azonos a volgai bolgár fegyvertársaikéntErdélyben, a IX. században megtelepedett belső-ázsiai török, rovásírást ismerő bulak néppel.Velük találkoztak 796 után a frankok elől Erdélybe vonuló székelyek.1812-ben Petru Maior Budán kiadott A dáciai románok kezdeteiről című munkájában eztolvassuk: „Töhötöm nyilván tudott románul is, hiszen a magyarok korábban az Etelközbenlaktak. Etelköz pedig tudvalevően nem más, mint Ukrajna és Moldova területe, aholugyancsak románok éltek”. Az elmélet csírái a XVI. században születtek, de ekkor sehol nemtaláltak visszhangra. Két évszázaddal később a Bécsben tanult „erdélyi triász” tagjai megismerkedteka latin nyelvvel és ahogyan az legtöbbször lenni szokott egy félig ismert nyelvihasonlóság alapján őstörténetet gyártottak a románoknak. Ez az elmélet aztán központi romántanná nőtte ki magát és alapjaivá vált a román nacionalizmusnak. A magyargyűlölő románoka magyarokra a „bozgor”, azaz hazátlan, jövevény kifejezést sütötték rá, ezzel kívánták Erdélyföldjét románná minősíteni. Micu Klein jogilag bizonygatta, hogy a románoknak amagyarokét és a szászokét megelőző birtokon belülisége van Erdélyben. Mivel azonban arománoknak jobb a nemzetközi „imázsa”, mint a magyaroké, ezen ideológiájukkalárasztották el az egész világot; a nagy enciklopédiák és lexikonok e tanokkal vannaktele. (A magyarok igazi őstörténete egyetlen nemzetközi kiadványban sem szerepel.)- A ruténok („ukránok”). A magyarok régebben a félnomád életmódot folytató kárpátukránokatmás néven ruténoknak, ruszinoknak vagy a románokhoz hasonlóan vlachoknaknevezték. A múlt században a rutén papság képviselői azt az elméletet találták ki, mely szerinta kárpátaljai ukránok már a magyarokat is megelőzően a honfoglalás előtt is itt éltek a Kárpátmedencében,majd elterjesztették a nem létező „rutén hercegség” mítoszát. Ezzel szemben: avalóságban a ruténok első csoportja a XI. században, majd a XIII. századtól kezdve szivárogtakát Galíciából Máramaros, Bereg, Ung és Zemplén megyék gyéren lakott hegyes vidékeire.Első betelepítésükről egy 1326-ban kelt oklevélben olvasunk egy Kálmán király általbetelepített rutén csoportról. Első 15 településüket Bereg megyében a XV. században találjuk.A XV-XVI. században már a termékeny síkvidékekre is lejutottak, majd a XVII. században alengyel földesurak elől sokuk költözött hazánk területére. A Rákóczi-féle szabadságharcban amagyarok mellett harcoltak, de a szabadságharc leverése után nem mertek ősi szálláshelyükrevisszatérni, így a szomszédos magyar vármegyékben Tokajba, Bodrogkeresztúrra, Mádra,Olaszliszkára, Tarcalra, Tolcsvára és Szerencsbe költöztek. Nagy részük a trianoni döntés74