A magyar ember

A sertésAmikor Hankó Béla 1939-ben azzal állt elő, hogy a magyarok hoztak magukkal sertést, abbanaz időben ez újszerűnek hatott azok szemében, akik a monarchikus ideológia szemléletealapján úgy vélték, hogy a magyarok afféle lovasnomádok voltak. Ezen állítást Hóman Bálintis megerősítette, majd Gunda Béla 1943-ban így írt: „Arra a kérdésre, hogy hoztak-e amagyarok magukkal a Kárpát-medencébe sertést csakis igennel lehet válaszolni”, hiszenegyrészt a kelet-európai majacki és dimitrovói telepen a sertés állománya már jelentős volt,másrészt ott szerepel a sertés ábrázolása a Thuróczy Krónikában is. A honfoglalás koritelepásatások állatcsontanyagának 16,6%-át teszi ki a sertéscsont. A belső-ázsiai hunok éstörök népek tartottak sertést, ezt részben a Kínai Évkönyvek leírásai, részben pedig hun éstürk temetők modern feltárásai bizonyítják. A Najma Tolgoj-i magyarok által feltárt huntelepülés volt egyike azon ásatásoknak, amelyből a szarvasmarha-, ló-, birka- és más állatokcsontjai mellett ott volt a sertéscsont is bizonyítva ezzel nemcsak a hunok sertéstartását,hanem azt is, hogy a lakosság jelentős része letelepedett életmódot folytatott és csak egyrészük távozott el ideiglenesen nagyállataival a hegyi legelőkre. Hogy őseinknek belső-ázsiaitartózkodási helyén milyen sertéseik voltak, arról még nem rendelkezünk megfelelőadatokkal.Hankó Béla szerint az Árpádok korában 8 fajta sertés élt a Kárpát-medencében, amely közöttott áll a sajátosan magyarnak mondható kelet-európai szalontai vörös disznó fajta; ez nemegyszer borjú nagyságú, lángvörös vagy téglavörös színű, horpadt homlokú és marakodótermészetű állat. Átüt rajta a vaddisznó-tulajdonság, hiszen annak egyeneságú leszármazottja,malacai is csíkosak. A szalontai kondák nehezen tűrik az idegen beavatkozását, általábanudvarokban, ólakban vagy akár ridegen is tartható. Ősi parlagi fajta, amelyet elsősorban azAlföld délkeleti részén, főleg Bihar, Szatmár és Békés megyékben tenyésztettek. A Dunántúlonhasonlóan ősi fajta a bakonyi sertés, a Nyugat-Európában igen keresett „baguner”,amely ma már nagyrészt kiveszett. Sajnos a szalontai sertés több, mint ezeréves Kárpát-medencébenvaló tartózkodása után kipusztult, talán még a bakonyi sertés „visszakeresztezéséből”újra tartható lesz. Országunkra a következő sertésfajták voltak jellemzőek: a réti disznó,a siska, a túrmezei, az alföldi, és a tüskésszőrű hegyi disznó. Sokáig élt a Kárpát-medencébena mangalica, amely feltehetően a szerbiai sumida disznók és a hazai parlagi fajták kereszteződésébőljöttek létre. Eredetileg több, ma már csak „szőke” színben tenyésztik a magyarság138