A magyar ember

kergekórjánál (coenurosis) e századig alkalmazták. Ezekből a sebészeti beavatkozásokból azta következtetést vonhatjuk le, hogy az ős- és honfoglaló magyarok a korabeli európai ismereteketjóval túlhaladó tudással rendelkeztek.- Gyulladásos sebek kezeléséről csak belső-ázsiai analógiákkal rendelkezünk. Mai belsőázsiainépek e betegségeket sajátos füvekkel és azokból készített folyadékokkal kezelték.- Terhesség, szülés, szoptatás. A magyarságnak az állatőstől és a növényvilágtól való származásimondavilága a Fehérlófia, a Tehénfia, a Medve Jankó, a Virág János, a Borsszem Jankóés a Babszem Jankó típusú mesékben maradt fenn. Az állattartó népek jól ismerték a fogamzás,az ivari működés, a terhesség és a szülés minden részletét, ezért az exogámiát alkalmazták;nagycsaládon vagy nemzetségen belül nem házasodtak. A házas életük tiszta volt. Aszülés a belső-ázsiai népeknél szokásos „kapaszkodó-támaszkodó” helyzetben történt; lélekfánaknevezték azt a fát, amelybe a szülő nő kapaszkodott.- Egyéb betegségek között megemlíthetjük a fertőző betegségeket, amelyekről csak ősiszavaink tanúskodnak. A csont- és mozgásszervi betegségeket a sírokból előkerült csontanyagokonjól tudjuk regisztrálni; alig van különbség a ma és a honfoglalás kora között. Azanyagcsere-betegségek között igen ritka az angolkór (rachitis) és a krónikus izületi megbetegedés,ami az egészséges életmódra és főleg a száraz szállásra utal. Ebből is bizonyosságotnyer, hogy ama „veremházakban” őseink sohasem laktak, hanem abban éléskamrájuk,konyhájuk és jégvermük volt. A honfoglaló magyarság lényegesen egészségesebb körülményekközött élt, mint abban az időben az európaiak nagy része. A daganatos megbetegedésekközül elsősorban a csontdaganatokat regisztrálhatjuk, amelyek a maihoz hasonló gyakorisággalfordultak elő. A betegellátásra a csontok gyógyulásából következtethetünk; ez igen magasfokon állt. A népi gyógyászatban azóta is használatos sok belső-ázsiai gyógymód, mint acseresznye szárából főtt tea a vesebántalmak ellen, a fenyőfa főzete visszérgyulladáskor ésreumánál, a tölgyfa-levelének teáját pedig magzatelhajtónak szolgált. A búza szalmájátszemölcsre, a fokhagymát a fájós fülre, a savanyú káposztát a megrándult ínra a len megtörtmagját pedig a tályogra tették. A farkasalma levelét sebre tették, a kutyatej elszáradt nedvévela leányok mosakodtak, a vérhullató fecskefűvel szemölcsöket gyógyítottak, a szamártövisbőlkészült főzet szamárköhögésre és a kőrisbogár főzete a veszettségre volt foganatos. Ahonfoglalás kori Európához képest őseink egy belső-ázsiai magas fokú gyógyítás-technológiáthoztak magukkal; a gyógyító emberek – táltosok – gyógyításain túl hittek a gyógyulásban84