A magyar ember

közben telepedett le. Kelet-európai tartózkodásukról a Bíborbanszületett Konsztantín császártudósít. A régebbi történészek a besenyőknek eme „első támadásához” kapcsolták a magyarokhonfoglalásának a kezdetét. A magyarok éppen a Kárpát-medence elfoglalása előtt álltak,amikor keleti szomszédságukban a besenyők megjelentek. A magyarok a kazárokkal szövetkezteka besenyők és a bolgárok ellen, akik a magyarok helyére, a Dnyeper és az Al-Dunaközötti területre költöztek. A magyarok honfoglalása nem a besenyők támadása miatt következettbe, hanem a besenyők megjelenése csak siettette azt a folyamatot, hogy a magyarok aKárpát-medence elfoglalásával végső hazát szerezzenek maguknak. A besenyők és amagyarok között a honfoglalást követően semmiféle háborúról nincs adatunk, sőt 934-benegyütt harcolnak a bolgárok ellen. A besenyő Taksony fejedelem 955-970 között fiával ésnépes kíséretével a magyarokhoz költözött és Zolta vezér a mosoni végekre besenyő határőrökettelepített.A magyar hagyomány úgy tudja, hogy Géza fejedelem és Szent István uralkodása alatt másvendégnépekkel már besenyők is érkeztek az országba. Az Etelközben tartózkodó besenyők akijevi orosz állam megerősödése következtében X-XI. századokban felmorzsolódtak. Egyrészük a bizánciakat szolgálta, más részük a XI-XII. századokban (1027-ben, 1068-ban és1071-ben) kisebb-nagyobb csoportokban – nem mindig a legbékésebb módon – Magyarországramenekült és itt részben határőrként, részben más szolgálatban – a királyi seregkönnyűlovasságában – otthonra talált. Régi etelközi szálláshelyeiket a kunok foglalták el,akikbe maradékaik beolvadtak. A XIV. század közepéig Magyarországon saját ispánságukvolt, amelyet 1352-ben Nagy Lajos király szüntetett meg. Nevüket a Kárpát-medencébenszámos név őrzi (Besenyőd, Besenyőtelek stb.). Magyarországon a Dunántúlon a Fertő- és aRába vidékén, Tolna- és Fejér megyékben a Sárvidéken, a Balaton déli részén és a Dráva-Száva vidékén találunk besenyő telepeket. Összefüggő besenyő terület Biharban, a Körösökvidékénés a középső Tisza-vidékén voltak. A besenyők többnyire vizenyős, rétes, legelőkbengazdag területeket foglaltak el, melyek ősi életmódjuknak jól megfeleltek és amelyekre aletelepedett magyarság nem tartott igényt.Maga a „bese” szó a török nyelvben „sólymot” jelent. A magyar besenyő név a török becsenegalaknak IX-X. századi átvétele. A besenyők híresek voltak állatállományukról, jómódjukrólés kézművességükről, amelyben kimutatható az iráni kangárok hatása. Gardézi írjaróluk: „a besenyők gazdagok, sok lovuk és juhuk van”. Törzseik neveit és pontos szálláshelyüketis Gardézitól ismerjük meg. A besenyő szövetség nyolc törzsből állt, az pedig negyvenrészre, törzsenként öt-öt nemzetségre tagozódott, amelyek élén kisebb fejedelmek álltak. Ezeka nemzetségek már nem a társadalmi vérségi alapon létrejött egységei, hanem a nemzetségiarisztokrácia irányítása alatt álló területi szervezet csírái voltak. A hatalom a néptől különváltnemzetségek kezében volt, a méltóságviselők közülük kerültek ki. A IX. században a főhatalmata Javdi-Erdim törzs vezetője képviselte, de a X. századra a törzsi kötelékek meglazultak;a XI. században már 13 törzsről értesítenek a híradások. Belső-ázsiai haditechnikájukazonos volt a magyarokéval, fő fegyverük a visszacsapó reflexíj volt. Nagyállattartók voltak,de a sík terepeken intenzív földművességet folytattak. Sírjaikat nehéz megkülönböztetni ahonfoglaló magyarokétól, hiszen halotti szokásaik (pl. a részleges lótemetkezés) azokévalszinte teljesen azonos volt. A besenyők a középkori Magyarország egyik etnikai csoportjánakmaradékai 1500 táján enyésztek el, ezt követően már csak a történetírók emlékeznek meg róluk.A hajdúkBár nem számítanak „keleti népnek” a hajdúk, a Kárpát-medencei magyarságnak egy sajátosszínét adják, ezért indokolt velük foglalkozni. Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Hajdúdorog,Hajdúhadháza, Vámospércs és Hajdúszoboszló alföldi városok lakói azon szabad hajdú70