A magyar ember

A „magyar” kutyafajtákMivel a kutya faj rendkívüli genetikai változékonyságot és változatosságot, ember általformálhatóságot rejt magában, így nehéz a kutyák származását áttekinteni. A fajtatenyészéskialakulása előtt az állatok tenyésztésében a használhatóság és a belső értékek jutottak meghatározószerephez. A pásztor számára másodlagos volt kutyájának kinézése, csak az volt a fontos,hogy megfelelően dolgozzon. A régi kutyafajták ezért területenként különbözőek voltak.A magyar vitéz mellé sírjába nemcsak paripáját, hanem kutyáját is elföldelték, bár honfoglalóinkkutyacsontvázai a temetőkben többnyire a sírok közötti gödrökben kerültek eltemetésre.A kutyát a honfoglalás korában is – csakúgy, mint annak előtte – elsősorban őrző, védőfunkciója, vadásztársi segítőkészsége és képessége miatt tartották. A kutyák együtt vonultakgazdáikkal. Paleozoológusaink és kynológusaink nem egyszer elméleti vitát folytatnak amagyarokhoz kötődő és velük a Kárpát-medencébe érkező kutyákról. E viták már elcsitultakés viszonylag tiszta kép alakult ki ősi kutyáinkról. E vitát legdiplomatikusabban talán ÓcsagImre foglalja össze: „A jelenlegi nyolc nyilvántartásba vett és önálló fajként elismertmagyar kutyafajta túlnyomó része a népvándorlás időszakában a hunok, az avarok,majd az őket követő magyarok és a később bevándorló besenyők és kunok pásztor- ésvadászkutyájaként került a Kárpát-medencébe”. A kutya volt az első háziasított állat, feltehetőena farkasból (Lupus lupus pallipesből) háziasították, de biztos, hogy kialakulásábanmás állatok (sakál, coyote) is szerepet kaptak. A háziasítás kezdetén az ember valószínűlegébersége, őrző-védő képessége miatt került kapcsolatba a kutyával. Később e mindkét félszámára kedvező kapcsolat következtében egyre közelebb került egymáshoz a kutya és azember, így a magyarok őseink életéhez is hozzátartozott az őrző-védő, a terelő és vadászókutya. Kutyáink fajtáiból is visszakövetkeztethetünk őseink életmódjára és az őshazára,hiszen a magyarság kutyákkal együtt érkezett a Kárpát-medencébe.A honfoglaló magyarság jellegzetes kutyáit a paleozoológusok három csoportba osztják: 1.rövid koponyájúakra, ahol a koponya alaphossza 131-7-151,6 mm közötti – ilyen a honfoglaláskori kutyaleletek 25 %-a; 2 a közepesen rövid koponyájú kutyákra, ahol a koponya alaphossza151,6-165 mm között; ide a terrier jellegű kutyáink tartoznak; kutyaleleteink 16,6 %-a;3. középnagy koponyájú kutyák , ahol az agykoponya közepesen széles és a homlok keskeny.A koponya alaphossza 165-172 mm közötti. E csoportba a karcsú juhászkutyák tartoznak;honfoglalóink kutyáinak 25%-a. Ezen túl még sokféle kutya került elő honfoglalóink sírjából.„A magyar” kutyák a következők:I. A magyar őrzőkutyák.- 1. A komondor (Canis familiaris pastoralis villosus haungaricus Raisitsi. 1924) a „kutyákkirálya”; régi neve: gubancos magyar juhászkutya”, „selyemszőrű farkaseb”, „pusztai komondor”vagy „lomposszőrű komondor”. A „kunok kutyája”-ként szokták emlegetni; neve – qumandur –ősi török eredetű. Az ősmagyarok gulyáinak és méneseinek őrzésében oroszlánrész a komondornakjutott, mert megjelenése félelmet keltő, bátorsága példaszerű és küzdőképességerendíthetetlen. Jó hőszigetelő bundája révén jól tűrte a kontinentális klíma szélsőségeit; aforró nyári meleget és a dermesztő hideget. A pásztorok csak fehér színűt alkalmaztak, mertéjjel jól meg tudták különböztetni a farkastól. Minden mozgó idegenre szemből támad, egypillanat alatt ugrik és harapása halálos. A komondor, mint hűséges társ évezredeken át segítetta pásztoroknak.Nagy testű, gubancos fehér vagy fehéres szőrű kutya (40-60 kg). Hihetetlenül nyugodt, a napnagy részét fekvéssel tölti, de éberen figyel és a legkisebb zajra is felfigyel. A komondor avilág legintelligensebb kutyái közé tartozik, itt is kiemelkedő empátiaképessége. Gazdájajó- vagy rossz hangulatát éppúgy megérzi, mint az idegen barátságos vagy ellenséges szándé-141