A magyar ember

Az úzok vagy oguzokAz oguz törzsek a Kr. utáni VI. században tűnnek fel az Első Türk Birodalom (552-630)alávetett népei között. A kínai források „kilenc törzs” (tokuz oguz) néven emlegetik őket.Ekkor a Türk Birodalom északi részén, az Altaj-hegység és a Bajkál között éltek; központjukfeltehetően a Szelenga völgyében volt. Az oguz – és a velük rokon ujgur – törzsek a kínaiakáltal tielőnek nevezett nagy törzsi csoportosulás keleti ágát alkották és viszonylagoskülönállóságukat a türk fennhatóság alatt is megőrizték. A kínai függőséget lerázó Elteriskagán (682-691) a 744-ig fennálló Második Türk Birodalom megalapítója öt hadjáratotvezetett az oguzok ellen, akik csak nagy harcok árán hódoltak be. A Második Türk Birodalombukása után az oguz törzsek nyugat- és délnyugat, a Balhas-tó és az Iszik-köl vidékére, majdaz Aral-tótól északra fekvő sztyepvidékre vonultak. A Számánida Emírség 893-ban megtámadtaaz oguzok nyugati törzsszövetségesét az úzokat, akik a besenyők szállásterületét elfoglalvaazt a IX. század végi népvándorlást indították el, amely végül is a magyar honfoglaláshozvezetett. Az oguzok többsége keleten maradt, majd más népekkel szövetségben, 1071-benlegyőzte a bizánci hadsereget. Az oguzok nyugati ágát a Bíborbanszületett KonsztantínBesenyőország, Kazária és Alánia szomszédságában írja le, mint Bizánc szövetségesét, akikkésőbb a kijevi fejedelem oldalán a volgai bolgárok ellen harcoltak. Szállásterületük egyrecsökkent; 1060 körül már a Bug és Szeret között, majd az 1064-1065-ös balkáni hadjárat utána Kijevi és Perejaszlávi Fejedelemség déli határvidékén találjuk őket. Ottani utódaik –,mintegy 300 000-en – a mai Moldovai Köztársaság területén élő gagauzok. Az 1060-1070-esévekben kisebb csoportokban az Al-Duna mentére és Erdélybe is beköltöztek. Krónikásainkfeltehetően a „fekete kunok” néven írták le őket a kun-kipcsak „fehér-kun” törzsekkelszembeni megkülönböztetésül.Az alánok (ászok, jászok)Az iráni eredetű alánokról először a Kr. születése utáni időkből Lukiánosz tesz említést, akiszerint az alánok megegyeznek a szkítákkal nyelvükben, fegyverzetükben és viseletükben.Lukianosztól ismerjük meg az alánoknak Horezm szomszédságában levő Kang-kü (Kanga)országát, amelyről Josephus Flavius (37-100), Sztrabón és Ammianus Marcellinus (IV. század)is említést tesz. Az alánok közép-ázsiai szálláshelyükről a szkíták, a szarmaták és azaorszok után, Kr.u. 50 körül nyomultak be az Urál és a Kaszpi-tó között elterülő sztyepvidékre.350 táján a hunoktól elszenvedett vereség után egy részük nyugatra menekült, résztvett a nagy népvándorlásban és Észak-Afrikában telepedett le. Más részük a Kaukázustólészakra elterülő síkságon maradt. Itt előbb jelentek meg, mint a kazárok, akiknek uralma alákerültek. Itt újra két csoportra szakadtak; a Kaukázusban megtelepedett részük többé kevésbémeg tudta őrizni függetlenségét és a VII. században bizánci hatásra kereszténnyé lett; ezeknekutódai a mai oszétek. Más részük a Kaukázus, a Maeotis és a Volga közötti vidéken,Alániában élte ősi módon életét. E területen játszódik le őseink Hunor és Magor mondája,akik a Maeotis ingoványaiban Belár alán uralkodó feleségeire és leányaira bukkantak. A honfoglaláselőtt a magyarokhoz csatlakozott neve az oszlár és a varsány alán néprész nevekbenmaradt fenn. Helyüket a csatlakozott kabarok között kell keresnünk. A jászok, mint a késeialánok képviselői a IX. században a dél-oroszországi sztyepen mozogtak, egy leszakadtcsoportjuk a Prut-folyó környékén telepedett le; ez a csoport az, amely a XIII. században akunokkal együtt – feltehetően 1235 körül – a Kárpát-medencébe került. Az alánok magyarneve varsány; e név húsz településben is fennmaradt.59