A magyar ember

Dnyeper vidékén azonban az alacsony lovak dominálnak. A honfoglaló magyarok kis testű(taki) lovai a volgai bolgárok lovaival mutatnak hasonlóságot”. Anghy Csaba ezt így fejezteki: „Őseink lovainál a taki eredet olyan átütőképességű, hogy a honfoglalás kori lókoponyákondöntő bélyegként megmaradt”, így kikristályosodott a paleozoológusok azonvéleménye, hogy őseink lovainak nagy része a belső-ázsiai taki (Equus caballus [ferus]Przewalskii [Poljakoff 1881]) volt, illetve ezzel a lóval volt közeli rokonságban. Ezzelellentétes véleménye volt Hankó Bélának, aki szerint „őseink lova majdnem tiszta vérű tarpánvolt, amelybe taki vér is keveredett”. A „magyar ló” származásával kapcsolatban az tévesnézet alakult ki, miszerint jó hírnevét valamiféle „nemes ősnek” köszönheti. A magyar lovaképpen úgy a Belső-Ázsiában élő vadlótól származnak, mint más lófajták, csak a nemesítés éstenyésztés igényelt nagy szakértelmet. E lovakat őseink kizárólag hátaslónak használtákszemben a tarpánnal, amelyet Európában vonósjószágnak fogtak be.Elődeink szerették, megbecsülték és tisztelték a lovaikat, ezt a csillogó, értékes lószerszámokis bizonyítják. A lótartás nagy tapasztalatot és odaadást igénylő munka, hiszen a ló voltmegélhetésük, közlekedésük és harcászatuk alapja; szinte egész életük a lótól függött. Hogy asztyepi népek lovaikat kizárólag hátaslónak használták, arról már a görög orvos, Hippokrátészis tesz említést a szkíták lovaival kapcsolatban, mely szerint „A kocsikat részint két, részinthárom pár szarv nélküli ökör húzza. Maguk a férfiak lóháton ülnek”. Ioánnész Kinnamoszbizánci történetírótól tudjuk, hogy őseink nagy gondot fordítottak lovaikra, utánpótlásukra éstartásukra. Gardézitől pedig tudjuk, hogy őseinknél „az állat” a lovat jelentette. Bölcs Leó írja:„A magyarokat csikó- és kanca ménesek sokasága követi részint élelem, részint tejivás végett,részint pedig, hogy sokaság látszatát keltsék... A türkök igen sok lóval rendelkeznek”. Reginoprümi apát szerint „a magyarok lovakon szoktak járni, álldogálni és beszélgetni”.A magyarok IX-X. századi katonai sikereket is –, mint annak előtte – nagy mértékben kiválólovaiknak köszönhették. Nemcsak a bátor lovasoknak, hanem a fürge, edzett, erős, jó futó,kitartó, igénytelen, az időjárás viszontagságait jól tűrő lovaiknak is nagy hírük volt a külföldiországokban. Az új hazában a lótenyésztés tovább virágzott, – erre az Orosz Évkönyvek isutalnak, – lovainknak nagy értéke volt Európában. Őseink ezekkel a lovakkal jutottak elEurópa szinte minden részébe. Anonymus krónikájában külön megjegyzi vezéreinknek alótenyésztés érdekében tett intézkedéseit „Árpád vezér meghagyta, hogy a napok hosszú soránát elcsigázott minden lovát vigyék oda és ott legeltessék. Lovászai fölé mesterül egy igenokos kun embert tett, név szerint Csepelt”. Az itt talált avarok lovai a magyarokéhoz hasonlóvolt, de földműves életük miatt azok száma és jelentősége nem volt jelentős. A honfoglalásutáni időben férfiak és nők egyaránt még sokáig lovon közlekedtek. Szent László II.törvénykönyve 1077 körül korlátozza a közlekedést szolgáló ló és az a mezőgazdasági munkánálhasznált ökör külföldre történő eladását. Őseink olyan mértékben becsülték lovaikat,hogy a XIV. század derekáig azt kizárólag lovaglás céljaira használták; kocsijaikat(echos szekereiket, „targánjaikat” és kisebb „taligáikat”) valamint ekéiket kizárólagökrök húzták. Őseink a Kárpát-medencébe való költözés előtt és után is jelentős eseményekkorlóversenyeket és ügyességi versenyeket rendeztek. Erről már Anonymustól is értesülünk.Őseink taki lovainak túlélésére nincs Magyarországon szervezet, csak egy-egy megszállottmagyar ember tartja kezében őseink megbecsült állatát. A csángó-magyaroknál él mégbelőlük néhány száz példány.- A lóhús fogyasztását mind a történeti korokból származó lócsontok feldaraboltsága, mind akorabeli auktorok tanúsítják. VI. Bölcs León bizánci császár írja, hogy a magyarok seregeitménesek tömegei követi élelem és lótej biztosítása céljából. Honfoglaló magyarjainkhalottinak temetésekor a lónak sírba nem került testészeit halotti tor keretében elfogyasztották.Anonymus arról értesít, hogy Ond, Kecel és Tarcal vezérek a Bodrog mentén egyhegyen kövér lovat áldozva nagy áldomást tartottak. Julianus barát is beszámol 1237-es útja129