A magyar ember

– kivéve az „úrvadászokat”, a pénzért vadászokat és az orvvadászokat – ma is virtusból ésszenvedélyből vadásznak, amely vadászat nemcsak a fegyver dolga, hanem a vaddal valóküzdelemé, a bátorságé, a tapasztalaté és a tudásé. Ismerni kell az állatok természetét, vackait,éjjeli és nappali vadászútjait, itatóhelyeit és mozdulatait. A vad természete ezer év alatt nemváltozott. Bár a vadászat lehetősége a Kárpát-medencében a honfoglalás után mérhetetlenülnagy volt, ásatásokból kikerült állatcsontok azt bizonyítják, hogy ennek százalékos arányacsak 5%-ot tett ki, tehát őseink vadászata nem élelemszerzés célzatú volt.- Az agarászat ősrégi magyar sport volt. Az agár talán az egyetlen vadászeb, amely nemidomítottság által, hanem atavisztikus üldözőszenvedéllyel párosult óriási gyorsaságával ejtiel a vadat. Nyúlra, rókára és őzre használják. Az agarak sohasem szimatra, hanem szemre hajtanak.Honfoglaló őseink sportból és kedvtelésből és nem élelemszerzés céljából agarásztak.Mára nálunk e sportág kiveszett.- A kopózás is ősi vadászati mód. A kopók régi magyar udvarházak reprezentatív tartozékavolt. Őseink e vadászati ágat is sportként űzték; honfoglalóinkkal bekerült kopóink is evadászati mód jelenlétét bizonyítják.- A solymászat kifejezetten belső-ázsiai eredetű és a sztyepi népek egyik vadászati módja. Azidomított vadászmadárral való vadászat változatlan formában megérte a mát. Őseink Belső-Ázsiából hozták magukkal a solymászat mesterségét; mai ragadozómadaraink nevei mindtörökök (ölyv, sólyom, karvaly, torontál, bese, szongor, turul, kerecsen stb.). Számos helységnevünk(Solymár, Solymos, Kerecsend stb.) is őrzi e madarak nevét és régészeti leleteinken isgyakori a sólyommal való vadászjelenet ábrázolása, sőt honfoglalás kori sírból (a Csongrádmegyei Mártélyról) is került elő altaji vadászsólyom (Falco gyrfalco altaicus menziber)csontváza. Szent István idején a szolgáltató rendek között ott találjuk a solymárokat,fészekszedőket és sólyomnevelőket. Árpád-házi királyaink solymászatáról egy 1136-bólszármazó írásos emlékünk van, de a XIV. századi Képes Krónika is megemlékezik KönyvesKálmán solymászatáról. III. és IV. Béla királyaink szenvedélyes solymászok voltak; pénzeikreis solymász-jeleneteket nyomattak. A katolikus egyház, mint ősi „pogány” hagyománytnem nézte jó szemmel e sportot; egy 1279-ből származó zsinati határozat szerint „ha valamelyszerzetes sólymokkal vadászaton éretik, bárkinek megengedtetik, hogy azokat elvegye tőle”.146