doktori disszertáció - Pécsi Tudományegyetem ...

Az adott intézmény legfőbb érdeke lesz, hogy adott költségvetési év során biztosítsa abevételeinek és kiadásainak egyensúlyát, ugyanakkor a feladatellátás minőségének kérdéseszükségszerűen háttérbe szorul. Az intézmény ily módon meglehetősen nagy döntésikompetenciával rendelkezik az egyes feladatok közötti forráselosztásban, különösen abban azesetben, ha több feladatot is ellát. Az ilyen intézmények gazdálkodása meglehetősen nagyautonómiával rendelkezik, ami nem kifogásolt, de másik oldalról vizsgálva e kérdéstmegállapítható, hogy a feladatellátást „megrendelő” önkormányzat kevesebb lehetőséggelrendelkezik a gazdálkodás általa optimálisnak tartott irányba való befolyásolására. Az adottintézmény nem feltétlenül a közpolitikai célok teljesítése érdekében gazdálkodik. Azelszámoltatás azonban nem oldható meg, mert a beszámolóban az intézmény összevont adataiszerepelnek.Az intézmény alapú finanszírozási gyakorlat további súlyos következménye, hogy agazdálkodás számára elveszik a hozamok és ráfordítások összemérésének lehetősége. Aracionális feladatellátás feltételezi az adott feladat-ellátási mód eredményének mérését ésennek viszonyítását más ellátási módokhoz. Viszont az intézmények nem rendelkeznekmegbízható információkkal adott feladat tényleges költségéről. Az összemérés elvének nemteljesülése pedig visszavezet a nyilvántartási és beszámolórendszer hátrányos jellemzőihez.Az intézmény-centrikus gazdálkodás tovább súlyosbítja a pénzforgalmi szemléletalkalmazásából fakadóan kialakult helyzetet, hiszen a rendelkezésre álló információktöbbsége intézményi szinten értelmezhető és a pénzforgalmi szemléletből fakadóan ezekvalóságtartalma is fenntartásokkal kezelendő.Az intézmények könyvelésében nem lehet egyértelműen megállapítani a ténylegesráfordításokat, és ezáltal már a feladatok szintjére történő lebontás sem lehetséges, amelyviszont alapvető fontosságú lenne. A rendszerben további problémákat okoz, hogy a kialakultfinanszírozási rendszer következtében a szereplők sem érdekeltek a tisztánlátásban, afinanszírozó önkormányzat az esetek döntő többségében nyilvánvalóan tudja, hogy azintézmény minőségi működéséhez nem elegendő az adott forrás összege, de nincs megfelelőfinanszírozási képessége, míg az intézmény megpróbál alkalmazkodni a helyzethez, ésszámára megfelel az intézményi szintű gondolkodás, mert így az egyes feladatoknál kialakultproblémák ellensúlyozhatóvá válnak. Vigvári András találóan jellemezte az érintett szereplőkattitűdjét – „az önkormányzat egy bizonyos mennyiségű forrást ad az adott intézménynek, éskiköti, hogy ebből oldja meg az intézmény a feladatait, ahogy tudja, és cserébe nem vizsgáljamely feladatra mennyit költött az intézmény”. (Vigvári, 2006.)138