mélyfúrások - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

Elbeszélő múlt149embercsempészt, aki Csehszlovákián keresztül Nyugatra menekítette. A jelenbőlvisszatekintve is azt hangsúlyozta, hogy döntését az események kényszerítettékki, s bár eredetileg nem volt szándékában elmenni, a meneküléseszükségszerű volt.Eljutottam a második év végéig, a harmadikat elkezdtem, de akkor már elkezdődtekazok a folyamatok, amelyek végül is menekülésre kényszerítettek. Azt kellmondanom, hogy eszem ágában sem lett volna elhagyni Magyarországot, hogyha nemalakulnak ki a Rákosi-rendszer idején – ez a fordulat éve volt 48– 49 – a már valóbanéletveszélyes körülmények. […] Eszembe sem jutott volna elmenni még 49-bensem, amíg nem tudtam meg, hogy személyes veszély van, mert az ÁVO már figyelt,és azok, akiknek a társaságában töltöm az estéimet és a nappalaimat – tehát nappala jogász kollégák, este pedig akikkel a presszóban találkoztam, azok közül összesenheten feljelentettek. Annyi biztos, hogy akkor már kezdett terjedni a hír, hogy embereketelhurcolnak éjjel, és aztán nem látja őket viszont senki. […] Láttam, hogy terjeda félelem, és ez egy nagyon rossz érzés. Egyszerűen tudtam, hogy mennem kell,mert különben bajba kerülök.…itt nekem jövőm nincs…1956 őszét követően –kihasználva, hogy a határokat átmenetileg nem őrizték –közel kétszázezer ember hagyta el Magyarországot. Sokan a szovjetek bevonulásávalaz utolsó reményt is elvesztették, hogy szülőhazájukban valaha normáliséletet élhessenek. Az ötvenes években számos retorzióérte őket, korlátoztáktovábbtanulásukat, munkavállalásukat, vagy kitelepítették a családot, sőt többeketle is tartóztattak. A forradalom a változás ígéretét hozta, amely néhánynap eufória után hamar elillant. Az ő narratívájukban mindig körvonalazódikaz a konkrét időpont, amikor meghozták a döntést: emigrálnak.O. G. (1937) tizenkilenc éves volt ekkor. A családtól főnemesi származásukmiatt már mindent elvettek, nyomorúságos körülmények közt, kilátástalanságbanéltek. O. G. számára az érettségit követően az egyetem természetesenszóba sem jöhetett, csupán vidéken, segédmunkásként, éjszakai műszakbandolgozhatott. A forradalom heve magával ragadta őt is, részt vett a gyári megmozdulásokban.Disszidálását a reményvesztettség, a jövőtlenség tudata szervezte.Ahhoz azonban, hogy döntését meghozza, mások megerősítésére isszüksége volt. A jelen perspektívájábóla megtorlástól való félelmet nem is lamvédelmi feladat lett, titkos belső utasításokalapján a legszűkebb politikai elitemlítette, pedig neki is lett volna mitőltartania, és vélhetően ezt akkor ő is bírálta el a kérelmeket. A magánutazásokszinte lehetetlenné tudta, legalábbis érezte. Nagyon hatá-váltak.SZABADABBVILÁGBANÉLETETTEREMTENI