mélyfúrások - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

Elbeszélő múlt187A befogadásáról mondottak legdrámaibb ellenpontja az, hogy a családjamindvégig kívülállónak tekintette, mi több, a felesége egyenesen megtiltotta,hogy gyermekeik magyarul tanuljanak, sőt a fia egy veszekedésük alkalmávalfejéhez vágta, hogy idegen.Aztán egyszer azt mondta nekem: „Átkozott idegen!” Hát aztán megfog, markolászik,a középső fiú jött be elválasztani bennünket! Hát hogyhogy engem bloodyforeignernak hívsz te? Hát mindegy, azt mondtam: „Most te mész innen!”Tíz év együttélés után elvált a feleségétől, és teljesen egyedül maradt, magányosanélt, gyerekeivel sem tudott jó viszonyt kialakítani.…tudatosan vállaltam a hontalanságotA Kádár-rendszer idején emigráltak közül sokan úgy mentek el, hogy kapcsolatukatvégérvényesen meg akarták szakítani az országgal, ide soha nem akartakvisszajönni. Ők azonban –bár szintén politikai menekültnek tekinthetők –mégsem a közvetlen megtorlás, a fizikai bántalmazás, bebörtönzés, felakasztáselől emigráltak, mint a forradalom leverése után elmenekültek többsége. Nekiknem néhány nap vagy hét állt rendelkezésükre, bennük hosszú ideig érlelődötta döntés. Éveken keresztül próbálták a rendszer engedte kereteket tágítani,igyekeztek értelmessé vagy legalábbis elviselhetővé tenni az életüket.Az előzőekben láttunk arra példát, hogy az óhazával való szakítással párhuzamosanmegszületett a döntés: mindent meg kell tenni a választott hazába valóbeilleszkedés sikere érdekében. Másoknál viszont az itthoni élet tagadása, a tudatoselszakadás nem feltétlenül hozta magával a beilleszkedés sikerét.P. N. (1951) családjával 1983-ban Párizsban ment, kölcsönlakásokban éltek,majd vidékre költöztek. Nem könnyen, de megszerezte a politikai menedékjogot.Kezdetben a család szinte nyomorogott. P. N.-nek megalázó, nehéz fizikaimunkákat kellett elvállalnia. Képeit nem tudta eladni, művészetét nemértékelték, már-már mindent feladni kényszerült, amikor csodával határosmódon rátalált egy mecénás, aki az emigráció alatt végig támogatta. Ám akönnyen jött anyagi biztonság ellenére sem találta a helyét, a franciaországiképzőművészeti élet nem fogadta el, nem is fogadta be. Bár úgy ment el Ma -gyar országról, hogy nincs visszaút, nem tudott vagy nem is akart beilleszkednia francia viszonyok közé. Visszaemlékezését az elutasítás jellemzi.Ó, én ezt, azt hiszem, első pillanattól kezdve véglegesnek tekintettem. Én innentényleg elmentem. Ezért ez annyiban meghatározta a további életemet, meg egyáltalána család életét. Tehát azért is nem forszíroztam, hogy a gyerekek magyarul istudjanak. Ugyan azt jónak tartom, hogy minél több nyelvet tudunk, de én egy pilla-SZABADABBVILÁGBANÉLETETTEREMTENI