mélyfúrások - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

150 Évkönyv XVI. 2009KŐRÖSI ZSUZSANNArozottnak és tudatosnak festette le magát, aki egy pillanatra sem bizonytalanodottel. Döntése érzelmi vonatkozásairól alig tudunk meg valamit.Ennek az egész magyar, történelmileg és emberileg is tragikus periódusnak a végeredményeaz volt, hogy november 5-én, 6-án édesanyámmal meg egy-két közeli barátommalmegbeszélve azt mondtuk, hogy nekem ebben az országban helyem nincs,és ez egészen komolyan így is volt. Lehetőségem nincs, változtatni innen nem tudoksemmit, és megszületett egy olyan elhatározás, amit tulajdonképpen soha nem kérdőjeleztemmeg, hogy nekem el kell mennem. […] Énnekem nem lett volna semmirelehetőségem, hogy jobbá tegyem az ország szituációját, mert annyira be voltam máregy dobozba zárva, elő volt készítve az a doboz, amiben énnekem élnem kellett volna,és ez nem volt egy jó ötlet. Szóval akkor eldöntöttük, […] itt nekem jövőm nincs,s szóval vége az egésznek.R. P.-t (1933), az ősi arisztokrata család leszármazottját a negyvenes évekvégén már érettségizni sem engedték. Hogy eltűnjön a kitelepítést végzők szemeelől, elment az ország keleti részébe, építkezésen dolgozott. 1953őszénbesorozták, kétév katonai szolgálat után letartóztatták, több munkatábort ismegjárt. A forradalom napjai alatt, huszonhárom évesen szabadult. Ő is reménykedetta győzelemben, de a szovjetek bevonulását követően arra jutott,hogy nem akar tovább ebben a rendszerben élni. Elmenetele racionális döntéseredménye volt, de a történetmeséléskor az érzelmi hátteréről is beszélt.November végén hagyta el az országot édesanyjával, akit szintén többszörösenmeghurcoltak, és nem akart örökre elszakadni fiától.November második felére már nagyon nyilvánvaló volt, hogy itten a magamfajtánaknem fog sok fű nőni. […] Magyar okmányom nincs, bejelentőlapom nincs, mertmikor bevonultam, ugye minden okmányt elvettek tőlem. Addigra már bevezették, azthiszem, a személyazonosságit. Mikor bevonultam, még nem volt személyazonossági.Volt katonai igazolványom, de azt elvették, mikor letartóztattak. Úgyhogy itt ültemminden személyi okmány nélkül, ami sosem jó, és abban a helyzetben pláne nem voltjó. És akkor nincs mese, ki kell menni. El kell, sajnos, el kell hagyni ezt az országot.– Könnyen jött a döntés?– Nem jött könnyen! Nem jött könnyen, én nem akartam menni, de akkor muszájvolt. Nem. Én idevaló vagyok, és mindig annak éreztem magam. Szóval, énmindig szerettem volna utazni. De úgy utazni, hogy én elmegyek utazni, megnézemRómát, vagy Párizst, vagy Londont, aztán visszajövök. Ugye? De elköltözni, az sosemvolt a célom vagy… De hát akkor muszáj volt. […] Harmadikán nem akartamvolna elmenni, de eddigre már muszáj volt. Édesanyám azt mondja: „Nincs mese.Ha te most elmész, és én itt maradok, akkor soha többé az életben nem látjuk egymást.”Ugye, 56 novemberében úgy nézett ki, hogy itt aztán lesz olyan vasfüggöny,