mélyfúrások - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

156 Évkönyv XVI. 2009KŐRÖSI ZSUZSANNAA. M.-et (1936), az egykor híres és gazdag polgári család sarját, akit az ötvenesévek megtanítottak rá, hogy a bátorsághoz az kell, hogy lapulj, és ne nyisdki a szádat, az október 22-i műegyetemi nagygyűlés és a másnapi felvonulásébresztette rá, hogy forradalom van, vége a lapulásnak. Noha a lázadás és a magyarokvagyunk közös eufóriája hamar oszlani kezdett benne, mindvégig résztvett a műegyetemisták szervezkedésében, még november 4-e után is igazolványos,fegyveres nemzetőrként állt a kapuban. Végül az édesanyja menekítetteki előbb a fővárosból, majd az országból. Az elbeszélés szerint a fiú szó nélkülelfogadta imádott édesanyja döntését, és követte őt.Mindig emlegetem a magyar nagyasszonyokat, akik a megfelelő pillanatban amegfelelő döntéseket hozták – hát ő ezt hozta! És sikerült neki ezt a teherautót nyakoncsípni – ezen még mások is voltak –, és ez a teherautó odajött a Városház utcaelé! Édesanyám följött – és megint csak egy teljes véletlen, hogy bennünket otthon talált[az albérleti szobában]![…] Ő minket fülön csípett, és távoztunk! Így történt!És így vissza, Lellére, ahol is hallgattuk a Szabad Európát, és hallgattuk a rádiót. Ésmegint csak itt a nagyasszonyi elhatározás, hogy „mi pedig megyünk!” És édesapámazt döntötte, hogy ő nem akarja […], ő ide tartozik Magyarországra – lesz, amilesz, ő marad. És így édesanyám a két fiával útra kelt Nyugat felé!Z. K. (1920), a vidéki nagyváros ismert újságírója a forradalmat nem arendszer megváltoztatására irányuló, hanem a szükséges személyi-politikai változásokérdekében kirobbant megmozdulásként, Nagy Imre feltétlen hívekéntélte át. Az első hetekben sem a szovjet bevonulást, sem a Kádár-kormánytnem utasította el, neki nem ez jelentette a cezúrát. Egészen december közepéigfolytatta munkáját, amikor is több csatornán azt az üzenetet kapta, biztonságosabb,ha eltűnik a városból. Január végéig bujkált, ekkor választás eléállították: vagy ő is beáll a sorba, megtagadja a forradalmat, vagy letartóztatják.A harmadik lehetőséget, a járható utat a feleség találta meg. Az asszonyösztöne azt súgta, el kell hagyniuk az országot, különben a férjének bántódásaesik. Fájdalmas és kényszerű döntés volt, de nem láttak más lehetőséget –mint oly sokan, mindenüket hátrahagyva menekültek, még a szülőktől sembúcsúztak el.Akkor mondta a feleségem, hogy tévedsz, nemcsak két út van, van egy harmadikút. És ekkor határoztuk mi el, hogy most aztán sürgősen menni kell. El is mentünk,regénybe illő dolog, hogy hogyan mentünk. A lakásunkat, mindent, teljesen úgy,ahogy volt, cakompakk otthagytuk. […] A feleségem – drámaian hangzik – aztmondta: „itt egy konyhakés, én leszúrom magamat, hogyha nem mész ki Nyugatra,ha nem szökünk ki. Nem tudnám elviselni, ha neked bármi bajod is történne.” Ezszó szerint így játszódott le.