mélyfúrások - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

164 Évkönyv XVI. 2009KŐRÖSI ZSUZSANNAÉn nagyon fontosnak gondoltam, és mondtam is nyíltan ismerősöknek, hogy itt kellmaradni. Itt kell megcsinálnunk azt, amit fontosnak találunk, mert képtelenség, hogymindenki elhagyja ezt az országot, mint egy süllyedő hajót. Mi lesz ezekkel a középkelet-európaiországokkal, ha mindenki elhagyja? S én ebben, azt hiszem, eléggé kitartóvoltam, és már erős is voltam, és tudatosan is vállaltam. S ami azután mégismegváltozott a 80-as évek elején, az egy nagyon konkrét, de általános valami. […]Az a tapasztalat, hogy ami 1956-ig Magyarországon egy kívül levő hazugság volt,mert a szovjet megszálló erők és a szovjet titkosrendőrség által diktált erőszakszervezettulajdonképpen rákényszerítette kívülről az akaratát – történetesen Ma gyar or -szágra is. De ez látszott is, hogy a lakosság számára egy nem kívánt külső erőszakvolt, ami ellen föllázadt. De 56 után, a Kádár-rezsim a megtorló intézkedésekkel,először is az akasztásokkal, a gyilkosságokon keresztül egy olyan országot és egy olyanközhangulatot teremtett, ami megváltoztatta a hazugságot. Vagyis ami odáig kívülvolt, a Szovjetunió hazugsága volt, belülre került, és az emberek olyanokat kezdtekmondani, olyan értékrendszerben és olyan életformáról beszéltek, ami számukramintegy értékként jelent meg, miközben egy hamis, egy hazug, egy korábban kívülrőlrájuk erőltetett hazugságból eredt. Ami előbb vagy utóbb azzal a következménnyeljárt, hogy asszimilálódtak. Hogy magukévá tették azt, ami nem az övéké volt. S ettőla pillanattól kezdve nekem az volt az élményem, hogy ebben a hazug világbannem tudok tovább élni. Nem bírom megszólítani őket, mert nem értik azt, amit énmondok. Az a nyelvezet, az az értékrend, az a művészet számukra nem érthető.Legfeljebb egy szűk kisebbség számára érthető, amelyik tudatosan szembefordult. Mégebben az időben is. De ez egy nagyon szűk réteg volt, amelyik valójában ellenzékinekszámított. Itt többé-kevésbé egzisztenciális és egyéb okokból, haszonkeresésből, így-úgymegpróbáltak élni. Amit én nagyon helytelennek találok, és utólag is ezt nagyon sokanmég a mai napig is, ezt mint mentséget hozzák elő, akár a legalávalóbb dolgokmentségének is tekintik. De ez nem indokolja tulajdonképpen, és ezt nem lehet így elfogadni.Az embernek van méltósága. Van olyan értékigénye, értékítélete, amit haelvet, elutasít, akkor alapvetően azt az emberi méltóságot fogja elutasítani, ami nélkülélni nagyon nehéz. De az emberek, úgy látszik, hogy bírnak ebben a meghasonlottértékrendben, önmagunkkal meghasonulva tudnak élni. Az én számomra ez nemvolt járható, nem volt lehetőség. Végül úgy döntöttem, hogy eddig és nem tovább. Éninnen elmegyek, örökre el akarok menni, és el is akarom felejteni. S nem kívánok ebbentovább részt venni.Z. T. (1934) emigrálása szintén nagyon alaposan átgondolt döntés eredményevolt. Szülei és testvérei 1956végén Hollandiába menekültek. Ő itthonmaradt, bár a megtorlástól tartott (1957-ben fél évig előzetes letartóztatásbanvolt, mert teológushallgatóként részt vett a Állami Egyházügyi Hivatal irata-