mélyfúrások - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

Elbeszélő múlt171leg itt hagytam az országot, hanem mindig az volt az érzésem, hogy valahogy ideiglenesenotthagytam, de hátha valamikor vissza tudok jönni.– Ebben komolyan hitt?– Hát mondjuk nem is olyan tudatos, nem gondoltam végig. De az volt mindigaz érzésem, hogy jó, most itt vagyok, mert itt kell lennem, de ez nem jelenti azt, hogyén szükségszerűen örök időkig itt leszek, és nem mehetek vissza. Ahogy kinézett ahelyzet, pláne úgy a hatvanas években, lehet hogy már nem fogom megérni. De azértvárjuk, nézzük, reméljük. Hát én idevaló vagyok…A befogadó országgal lojális interjúalanyok egyike sem érezte jól magát amagyar emigráns szervezetekben, és szinte mindegyikük határozottan ki is jelentette,hogy ezeket a társaságokat messziről elkerülték.R. P. (1933) ezt nagyon udvariasan indokolta: a múlt éltetése tőle idegen.A háború, illetve a magyarországi demokratikus kísérlet kudarca után, 1947–48-ban emigrált magyarok és a forradalom után menekültek között óriásikülönbségek voltak kultúrában, tapasztalatokban és mentalitásban egyaránt.Az ötvenhatos R. P. magyar kapcsolatai mind privát kapcsolatok voltak, amelyeketaz óhazából hozott, illetve örökölt. Olyan ismerősök, rokonok, akiketmár disszidálásuk előtt is ismert, és az emigrációban újra találkoztak.Valahogy sosem merült föl, és nem kerestem. És nagyon sok honfitársunkat – bevallom– kissé untam. Mert ugye volt ez a 45– 47 közötti emigráció, akik kicsit mégott éltek, hogy tovább élték, és ezt untam. Mondom: az elmúlt, az már rég volt, hogymi volt itten 45 előtt, abban élni. Jó, hát egy öreg bácsi elanekdotázik. Igen, de hogyabba úgy beleélni magukat, és csak ebben élni – nagyon unalmas. […] És én sose voltamegy szervezeti ember, ilyen, ahogy az angol mondja, én egy not clubable vagyok.Nem vagyok híve a szervezeteknek, legkevésbé az emigráns szervezeteknek. Nemfekszik nekem az a valami.…nem érdekel, hogy milyen állampolgár vagyokAz 1948-ban kivándorolt Sz. R.-nek (1924) elbeszélése szerint komoly akadályokatkellett legyőznie emigráns élete során, mégis azt sugallta, hogy beilleszkedéseegyfajta lineáris fejlődés volt. Párizsban kezdetben alkalmi munkákbólélt, majd kereskedőként dolgozott. Tanult a Sorbonne-on, és tagja letta párizsi Martinovics Szabadkőműves Páholynak. 1968-ban Németországbaköltözött, Münchenben használt gépkocsikkal foglalkozott, aztán Milánóbanlett ingatlankereskedő. Igazi világpolgárként élt, aki bárhol jól érezheti magát,megtapasztalta a nyugati demokráciát, nem vágyódott Magyarországra, a diktatúrába,hiszen az elől menekült el.SZABADABBVILÁGBANÉLETETTEREMTENI