mélyfúrások - Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének ...

204 Évkönyv XVI. 2009KOZÁK GYULAEkkor kezdődött meg a társbérletek legalizálása, a tanácsok kezébe kerültaz államosított lakások kiutalása, törvény szabályozta, hány személy mekkoralakásra jogosult. Az állami bérlakások legális piaca megszűnt. Még a lakáscserétis a kerületi tanács lakásosztálya engedélyezte. A feketepiacon felértékelődöttbérleti jogot csak illegálisan, sok furfanggal, kenőpénzzel lehetett megszerezni.(A kabarétréfák még a hatvanas években is foglalkoztak azzal a törvénnyel,amely szerint „albérlőt nem lehet kitenni”.)Egy festőnek, szobrásznak azonban – hacsak nincs külön műterme, amelymég ma, konszolidált viszonyok között is ritka kincs – a lakása egyben a munkahelyeis. A festőnek tér kell, fény kell, nemcsak azért, hogy kellő méretűvásznat tudjon a festőállványra föltenni, nemcsak azért, hogy kellő rálátása legyenaz éppen készülő képre, hanem azért is, mert eszközeit, félkész és készképeit is el kell helyeznie. Munkája sok „piszokkal” jár, s beszorítva, egy kis lakószobábancsak nagyon korlátozottan lehet alkotni.A szobrászi munka még több teret igényel. A szobrászműterem leginkábbüzemcsarnokra emlékeztet, faforgáccsal, kőtörmelékkel, hatalmas ládányivizesen tartott agyaggal, gipszes zsá kok kal, nehéz kalapácsokkal és vésőkkel.A szobrász tevékenysége rendkívül zajos is, különösen ha kővel dolgozik, de anaphosszat tartó kopácsolás a fa faragásánál is elkerülhetetlen – és a szomszédokszámára nehezen elviselhető.Festeni még csak lehet egy lakásban (kellően nagy és jól megvilágított szobában),„igazi” szobrászi munkát végezni azonban csak olyan szeparált műterembenlehet, ahol nincsenek „polgári” szomszédok, vagy ők is hasonlóanzajos és „piszkos” tevékenységet folytatnak. A valódi, erre a célra épült műtermeketúgy tájolják, hogy északkeletről kapják a fényt. Az ablakok nagyok,és lehetőleg magasan helyezkednek el, hogy ne direkt, de állandó szórt fénytadjanak.Aki felemelt fejjel jár Budapesten, számos ház legfelső emeletén láthat hatalmasablakokat, mögöttük a terek belmagassága – még az utcáról is érzékelhetően– a lakásokénak kétszerese. Ezek a furcsa képződmények a műtermek,amelyeket a ház tervezője eleve annak szánt. A XIX– XX. század fordulóján ajobb polgári bérházak legfelső szintjén képeztek ki olyan lakásokat, amelyeknekegyik helyisége ötven– száz négyzetméternyi, belmagassága hat-hét méter,s lehetőleg még alsó szomszéd sincs, de szomszédos lakás semmiképp.A XIX. századi magyar (történelmi) festészet jelentős alkotásait megtekintveazonnal érthető, hogy e monumentális méretű (gyakran háromszornégy méteres) művek létrehozásához hatalmas térre, speciális műhelyre voltszükség. És akkor még nem esett szó a kész munkák szakszerű (vagyis sérü-