A dunai hajóhadak története

III.
A mohácsi vésztl a zsitvatoroki békéig.
A vésznapríi, melyeu Mohács erdtleu, biillámos térsége
a magyar nemzet temetjévé Id, zord éjszaka következett.
Alkony óta nehéz felhk kárpitja csüngött alá a sötét égboltozatról
s egész éjjel sürün omlott a zápor. A Dnna partjától,
mely kelet fell a csatatért határolja, jó távolra befelé, tei-jedelmes
tócsák képzdtek, a mint az vizenys helyeken lenni
szokott. Az irtóztató csatazajt a halál némasága váltotta fel.
A török nem hivén gyzelme sikerében, mozdulatlan tölte a
komor éjt, nehogy a vízlepte vidéken cselbe tévedjen. Á kik
a magyarok közül életben maradtak, elbujdostak a sötétségben.
ki merre tudott.
Hajóhadunknak kevés haszna volt a mohácsi gyászesetnél.
Vizi ütközetre nem is került a sor. Csata után néhány
elmenekült ágyüteget, s a mi hamarjában menthet és a vizek
miatt a Dunára levihet volt, hajókra szállítottak fürge naszádosaink.
A mint aztán besötétedett, egész csendben felhúzódtak
Szekcs falu közelébe és indulókészen várakoztak a menekülkre,
kik erre vették útjokat és a balparton kerestek szabadulást.
Az erre felé futamlók közt volt Peréuyi Péter koronar,
Beriszló István az új szerb deszpota, Bakics Pál egy szakasz
huszárság élén a hajók fedezésére, és maga Radisa Bósics is,
a naszádosok kapitánya.
Ezek legott Budára iudíták a hajórajt, hova az sebes
menetben még idején érkezett, hogy 76 hajón Pozsonyba szállíthassa
a megrémült budaiakat, kik a már elbb eltávozott
Mária királyné után siettek menni. A Duna alsó folyása
egészen védtelen maradt. A padisah akadály nélkül mehetett
tovább, vizén és szárazon. Mikor Szulejmán szeptember 10-éu
az üresen maradt Budára bevonul : senki sem állja már útját.
A naszádosokat már a budai vár aljában sem találja. A török
száguldók szabadon kalandozzák be a Dunát egész Komáromig.