Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

130 FREISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. II. 30.
Városba. Mikor pedig a senatus elhatározta, hogy ezen gyalázatért
megfosztja t a consulságtól, önként felajánlotta magát
az atyja, Fabius Maximus s ütközetet kezdve az ellenséggel,,
elfogta annak vezérét Pontiust, és sok ezer emberüket levágván,
a samnit háborút, mely mindkét városnak sok vérontásával már
59 éven át elhúzódott, diadalmasan befejezte úgy ahogy.
Mert hiszen a samnitok azzal a szándékkal, hogy azt a háborút
új életre keltsék, a lucanokkal, bruttiumbeliekkel, etruskokkal
és gallusokkal megint csak a rómaiak ellen jöttek s e csatában
is nagyon vitézül harczoltak mindkét félnek nagy veszteségé-
vel, minthogy különösen a gallusok a maguk módja szerint
férfiasan küzdve, kegyetlenül aprították a rómaiakat.
Belekevertem írásomba sokféle háborús veszedelmet, s
beleszttem e vüág dolgainak, a mily sokféle, épp oly nyomo-
rult változandóságait. Ámde mivel a babyloniak, médek, perzsák
és görögök viselt dolgain végig futván, végre már eljutottunk
a rómaiak történetéhez, azokat, a miket vitézül vagy más-
képpen végbe vittek, minthogy mások már elég bven és tüze-
tesen úgy
is eladták, mi a rövidség okáért rövid összefoglalásba
szorítjuk. Csak arra szeretném figyelmeztetni az olvasót, hogy
Róma majdnem soha sem volt küls háborúk nélkül, vagy lappangó
bels bajok és nyavalyák nélkül. Azért Orosius, jelezve
azt, hogy mekkora volt egy dögvésznek szörnysége, mely egy
alkalommal Rómát lángba borította, így szólt : Számbavételt
rendeltek el ; de ez nem is azt kutatta, hogy hány ember pusztult el,
hanem hogy hányan maradtak életben. Ugyanaz valamivel
utóbb : íme, folytatólag összeszámítottuk, hogy minem és mekkora
dolgok történtek az egyes években. Nagyon sok esztend van„
a melyek között bizonyára ritkán vagy egyáltalán nem akad olyan
esztend, hogy abban semmi szomorú dolog ne történt volna. S ez
így van, jóllehet az írók inkább csak a magasztalás feladatát tzvén
maguk eU, kerülték a nyomorúságok nagyszámú összehalmozását,
nehogy megsértsék azokat, a kiknek és a kikrl írtak, s nehogy
úgy lássék, mintha hallgatóikat a multak példáival inkább megrémíteni,
mintsem oktatni akarnák. Bizony, mi, a kik az idk
végére estünk, nem tudhatjuk meg másként a rómaiak nyavalyáit,
csak azok által, a kik dicsérték a rómaiakat. Ebbl meg lehet
érteni, hogy mekkora dolgok lehettek azok, a melyeket tisztes-
ség okáért szándékosan elhallgattak, ha már olyan nagyoknak