Freisingi Ottó krónikája. Ottonis episcopi Frisingensis ... - MEK

FREISINGI OTTÓ KRÓNIKÁJA. VIII. ELSZÓ. 373
miután már nemcsak bels javakban, hanem küls boldogulásban
is részes lett, miként volt, nem mint azeltt, kivetett, de
még nem is úgy, mint a jövben lesz, dicsségesen boldog és
tökéletes, hanem közbeesleg közepes sorsú ;
a másik fél viszont
miként volt a szakadatlan változások mozgalmai között az igaz
vallás nemismerése folytán eleinte nyomorult, utóbb pedig a
világosság kinyilatkoztatása után annyival még nyomorultabb,
a mennyivel kevesebb mentsége maradt az igazság megbizonyo-
sodása után, — az elzkben elég szó esett. De hátra van még,
hogy ezen nyolczadik könyvben a harmadik állapotról is szóljak,
arról tudniillik, hogy a mikor az utolsó ítéletben a legigazságo-
sabb bíró a két államnak ügyét meg fogja vizsgálni és meg fogja
ítélni, miként fog az egyik a teljes boldogságra felemelkedni, a
másik pedig a végs nyomorúságba sülyedve elesni. Ámde,
minthogy Salamon mondása szerint^) a romlás eltt felfuvalkodni,
a dicsség eltt gyakran megaláztatni szokott a szív, azért
a mennyire hiteles könyvekbl a megfelel adatokat összeszedni
nem sikerült, helyénvalónak vélem elrebocsátani, hogy ezt a
dicsséget a Krisztus államának mely megaláztatása, azt a
romlást viszont az elvetemült államnak az Antikrisztus alatt
mely pillanatnyi fellendülése fogja megelzni. így ugyanis az
üldöztetések legsrbb sötétségei után annál kedvesebb lesz az
örök békének örök nappala s a szerencsének ideig-óráig való
mosolygása után a büntetések fojtogató forgataga s az örök éj
csak annál súlyosabbnak fog feltnni ; addig pedig amannak
reménye megrövidíti a jelen szenvedéseit, az utóbbitól való
félelem viszont elrettent e világ élvezeteitl, ha ugyan van
élvezet abban, a mi elmúlandó.
Most pedig hadd feleljek meg azoknak, a kik esetleg ezt
a jelen könyvbeli fáradozásomat mint valami haszon nélküli
dolgot hiábavalónak igyekeznek feltüntetni, mintha annyi
egymást felváltó nyavalyának történeti leírásaihoz a szent
iratoknak olyan magas és titokzatos bizonyságait nem méltó
módon keverném. Elször is, ámbár ez irányban Szent Ágoston
atyának példájával 2) is lehetne mentegetznöm, a ki az Isten
államáról szóló kön3rvében ugyanezt teszi s kit utánozni feltettem
vala magamban, mégis szükséges lesz velük az ész és a
1) Péld. XVI. i8. — 2) Augustinus, De civ. Dei XX—XXII.